Ötvenöt éves a Szenczi Molnár Albert Gimnázium és Szakközépiskola

<p>Szenc. Vasárnap ünnepelte megalapításának 55. évfordulóját a Szenczi Molnár Albert Gimnázium és Szakközépiskola. A jubileum alkalmából könyv jelent meg az iskoláról.</p>

BARTALOS ÉVA

A gálaműsor előtt ökumenikus istentiszteletet tartottak a helyi templomban, majd a városi művelődési központban gyűlt össze az ünneplő tömeg, megtelt a kultúrház nagyterme. Az ünnepségen egykori és mostani diákok léptek színpadra. Nemec Ilona alpolgármester a gimnázium első évfolyamának diákjaként emlékezett vissza. Elmondta, a folytonosság megőrzése mindannyiunk feladata. Beszédében az iskola alapítóira is emlékezett.

Németh Gabriella, a Pozsony Megyei Önkormányzat alelnöke a megye nevében köszöntötte egykori iskoláját. „Fontos, hogy a gyerekek a felnőtté válás időszakában magyar iskolában szocializálódjanak, büszkék legyenek származásukra, anyanyelvükre, kultúrájukra. Erre csak a magyar iskolában kapnak lehetőséget” – mondta Németh Gabriella, s hozzátette, az iskola az elmúlt években bizonyította, hogy életképes. A műsort az iskola tehetséges szavalói, énekesei, zenészei színesítették, fellépett a Pitypalatty lírai színpad és a Bertók zenekar.

A gimnázium épülete 1927–29-ben épült. 1938-ban nyílt meg az érsekújvári gimnázium önálló hatáskörű szenci gimnáziumi tagozata, a kar 1944-ig működött. A középfokú magyar nyelvű oktatás az 1958–59-es tanévben indult újra Szencen, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola épületében általános középiskola és tizenegy éves középiskola működött. 1965-től a jelenlegi épületben önálló igazgatású az iskola, 1970-től hivatalosan gimnázium. 1991-ben leány-szakközépiskolát nyitottak 33 tanulóval, ez volt Pozsony megye egyetlen magyar nyelvű szakközépiskolája. A gimnázium 2001-ben vette fel Szenczi Molnár Albert nevét. 2003-ban átépítették, beépítették a tetőteret, nyelvi, számítástechnikai szaktantermet, kabineteket és gyakorlóműhelyeket alakítottak ki. 2004-ben vállalkozói iskola váltotta a leányiskolát. Néhány éve a megmaradásért küzdött az intézmény, 2011-ben új szakot indítottak, 11 lány kezdte meg az óvodapedagógiai és nevelői szakot. Kontár Zsuzsanna igazgató elmondta, ez a legnépszerűbb szak az iskolában. Az 55 év alatt 2512 tanuló érettségizett az intézményben. „Sokszor és sokan megkérdőjelezték iskolánk létjogosultságát. Az eredmények igazolják, hogy a fenntartó jól döntött, hogy nem szüntette meg az iskolát. Akik az oktatást támogatják, azok a jövőt támogatják. Az utóbbi években nagyon jó eredményeket értünk el” – mondta az igazgatónő. Az iskola diákjai számtalan versenyen győztek. Jelenleg mintegy nyolcvan diák tanul az intézményben.

Az évforduló alkalmából kiadott könyv összefoglalja az iskola történetét, gazdag képanyaggal, tablókkal és az iskolában érettségizett diákok névsorával állítottak emléket az elmúlt fél évszázadnak. Az ünnepségen emléklappal köszönték meg a pedagógusok munkáját. A gála utáni fogadáson az intézmény támogatóinak is emléklapot nyújtottak át.

Az évforduló alkalmából emléktáblát lepleztek le az iskola épületében. A régi fényképekből, dokumentumokból és tárgyi emlékekből nyílt kiállítás az iskola történetét mutatja be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?