Országos emlékműsor Galántán

ÚJ SZÓ-ELŐZETESGalánta. A magyar kultúra napja alkalmából országos emlékműsort rendez vasárnap a Csemadok. A program délután három órakor kezdődik a városi művelődési központ színháztermében.

ÚJ SZÓ-ELŐZETES

Galánta. A magyar kultúra napja alkalmából országos emlékműsort rendez vasárnap a Csemadok. A program délután három órakor kezdődik a városi művelődési központ színháztermében. Az esemény keretében átadják a Csemadok Életmű díját.

Az emlékműsorban fellépnek az elmúlt évek országos versenyeinek díjazottjai, a nemeskosúti Berkenye Néptáncegyüttes, a Felsőszeli Férfi Éneklőcsoport, a Galántai Kodály Zoltán Daloskör és Csámpai Boglárka, aki két gímesi balladát ad elő. A Csemadok Életfa díjjal eddig minden évben öt személyt tüntettek ki, olyanokat, akik tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a szervezet munkájához, segítették a magyar kultúra fejlesztését. Tavaly Bauer Győző, akadémikus, a Csemadok egykori elnöke, Halász Gyula, a Garam Menti Néptáncegyüttes egykori vezetője, Király József, a Bódvavendégi Hagyományőrző Csoport vezetője, Szabados László, az Alsószeli Magyar Dalkör vezetője kapta meg az elismerést, Vaszily Mária pedagógus, kórusalapító posztumusz díjat kapott. Idén négyen vehetik át az elismerést: Ádám Lajos táncpedagógus, koreográfus, Béres József, a Csemadok alapító tagja, a Népes igazgatója, Gágyor József tallósi helytörténész, pedagógus és Kovács László pedagógus, történész. Idén először adják át a Csemadok Közművelődési díjat és a Gyurcsó István díjat. A Közművelődési díjat Albert Éva, Brath Marhit, Demkó András, Hecht Anna, Horkay Andor, Mezei Sándor és Polák Margit veheti át. Gyurcsó István díjjal jutalmazzák Boda Ferencet és Turay Lászlót.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepelik minden január 22-én Magyarországon és a környező országokban, Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség 2008 óta emlékezik meg az ünnepről. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?