Örökmozgók régi dicsősége nyomában

A mai Szlovákia területén először Kassán volt filmvetítés, Pozsonyba ez a csábító újdonság csak hat nappal később jutott el. Ma már nem áll az a fedett koncertterem, ahol először tartottak vetítést. Ez a terem, melyet Kodály Zoltán Közép-Európa legjobb akusztikájú hangversenytermének tartott, a Schalkház Szálloda beüvegezett belső udvara volt. Ott zajlott az első filmvetítés még 1896 decemberében. Alig tíz év elteltével már nemcsak alkalmi termekre és vándormozikra volt szükség, hanem igény volt egy állandó filmszínházra is. Ez az épület, az Uránia mozi, melyet ma már szintén hiába keresnénk a belvárosban, a mai Felszabadulás téren állt. A 770 férőhelyes, szecessziós filmszínházat a második világháború idején bontották le. Hangzatos neve ellenére a kassaiak inkább csak patkánymozinak nevezték. Nem rosszindulatból – megalapozottan. A mozi közelében piac volt, és gyakran álltak meg a térségen cirkuszok is. A felgyülemlett szemetet csak hetente kétszer távolították el, a patkányok nagy örömére. A mozilátogatók azonban kevésbé örültek, mikor egy-egy rágcsáló elsurrant a lábuk alatt.

A mozi azonban így is kellemes szórakozás volt. A nézők megnézhették például a „francia huszárokat úszó lovakon”, a „diák első szivarját”, a „fókák etetését a budapesti állatkertben” és más rövidfilmeket, melyekből egy óra alatt 6-8 is jutott a nézőknek. A filmgyártók hamarosan rájöttek, hogy a fókák és úszó lovak mellett a nézők leginkább azt kedvelik, ha önmagukat látják a vásznon. A múlt század elején ezért több kassai ihletésű alkotás is keletkezett, a korzón sétálók, a kassai javítóintézet, vagy a székesegyházból a déli miséről jövők. A korabeli sajtó is dokumentálta a nagy eseményeket, például így: „Urak és dámák szépen kiöltözve mosolyogtak a kamerába, és úgy integettek, mintha ismerőseiket üdvözölnék.”

A némafilmek magyar feliratozását már 1912-ben kötelezővé tették az addigi német feliratok helyett. A sebtében elkészített szövegek sokszor tükörfordításon alapultak, terjengősek és pontatlanok voltak, és még arról is értesülhetett a néző, ha a főhős „szép szemei bosszút lihegtek”. A némafilm persze unalmas lett volna zene nélkül, ám a zongoristák lustaságára és szakmai felkészületlenségére gyakran panaszkodtak a jobb hallású nézők.

A mozi nagy korszaka azonban jóval a hangosfilm keletkezése után, a hatvanas évek elején jött el. 1960-ban Szlovákiában 43 millió néző látogatta meg az ország területén működő, több mint ezer mozit egy év alatt, tehát az összlakosság minden egyede, a csecsemőket is beleértve, kilencszer volt abban az évben moziban. Az akkori vetítőgépek mellett nem aludhatott el a mozigépész, átlag 15-18 percenként kellett tekercset cserélni, az egyik gépet leállítani, a másikat elindítani, méghozzá úgy, hogy a néző ezt észre sem vette. Ma már automatikus a váltás, és egy film alatt csupán egyszer van rá szükség, ám a régi vetítőgépek ma is megvannak még, sőt ugyanolyan remekül működnek, mint a mozi fénykorában.

A régi dicsőség azonban már nem tér vissza. Ma már nincsenek erkölcscsőszök, akik megszabnák, hogy egy csók a mozivásznon háromnegyed métert tarthat. Nincsenek szigorú iskolaigazgatók, akik a mozilátogatáson rajtakapott diákokat kicsapnák az oktatási intézményből. A mozik egy része színházteremmé vagy multifunkcionális konferenciateremmé alakult, más része egyszerűen nem működik, és a feltámasztási kísérletek is kevés eredménnyel járnak. Ezek közé tartozik a ČaS mozi felújítása is. A tervek szerint egy olyan többórás vetítést alkalmazó moziról lesz szó, mely főként a régi szlovák és cseh filmeket fogja vetíteni, azokat az alkotásokat, melyekben nem robban fel percenként valaki, nem is folyik a vér literszámra, de a régi idők kacagtató és keserves helyzeteit egyaránt felfedezhetjük a filmkockákon, miközben kényelmes karosszékben terpeszkedve teázgatunk.

Ám a mozi nemcsak nosztalgiára jó, életet is menthet. Kevesen tudják, hogy Kassán a második világháború alatt a Domonkos-templom szentélye alatt körülbelül húsz zsidó és kommunista bujkálta végig a nehéz hónapokat, többek között Rácz Olivér író is. S hogy mi köze volt mindennek a mozihoz? Csak annyi, hogy a templom melletti Veritas mozin keresztül lehetett a rejtekhelyre jutni. A két épület furcsa kombinációjának köszönhetik talán a megmenekültek, hogy mindvégig senki sem gyanakodott a rejtekhelyre.

Ha ma valaki kikeresi az interneten a kassai mozik kínálatát, három működő mozit és két filmklubot talál. Ennyi maradt mára a Heltai Jenő által elkeresztelt filmszínház, a „mozi” régi dicsőségéből.