Nyugdíjasnak nagyon drága a tanulás

Érsekújvár. Október elejére tervezték, de érdeklődés hiányában idén nem tudtak első osztályt nyitni sem kertészeti, sem pedig vidéki turizmus szakon a harmadik generációhoz tartozók egyetemének kihelyezett részlegén.

Érsekújvár. Október elejére tervezték, de érdeklődés hiányában idén nem tudtak első osztályt nyitni sem kertészeti, sem pedig vidéki turizmus szakon a harmadik generációhoz tartozók egyetemének kihelyezett részlegén. „Országos viszonylatban jelenleg 3700 idősebb hallgatónk van, a nyitrai Mezőgazdasági Egyetemen tizenegy éve működik számukra továbbképzés. A nyitrai kerületben 670 szülő és nagyszülő korú diák látogatja intézményünket. Kertészeti szakon zöldség-, virág- és gyümölcstermesztést, valamint szőlészetet tanulnak, továbbá vidéki turizmust is oktatunk. A kerületi székhelyre utazóknak lehetővé tesszük, hogy délelőtt részt vegyenek a nappali tagozatosok előadásain is. Nincs lelkesebb és hálásabb diák a nyugdíjasnál, aki az előadásokat követő viták során partnere a tanárnak” – jegyezte meg legutóbbi érsekújvári látogatásakor Ivan Hričovský, a harmadik generáció egyetemeinek országos elnökhelyettese, a nyitrai egyetem pedagógusa. Érsekújvárban a Zöldségtermesztési Kutatóintézet a nyitrai Mezőgazdasági Egyetemmel közösen, 1995-től folytat képzést negyven évnél idősebb nők, negyvenöt évnél idősebb férfiak, valamint harminc évnél idősebb rokkantnyugdíjasok számára. Az egyetemisták hat szemeszterben, három évig tanulnak, és az elmúlt években mindig nagy volt az érdeklődés a tanulmányok iránt. „Vannak, akik azért jelentkeztek, hogy lépést tudjanak tartani gyermekeikkel, de akad olyan is, aki magángazdaként szeretné megszerezni a szükséges képesítést, hogy ne maradjon le vetélytársai mögött. Korábban nagy volt az érdeklődés a falusi turizmus, szőlészet, gyümölcstermesztés, valamint kertrendezés iránt, és továbbra is várjuk intézetünkbe a jelentkezéseket” – jegyezte meg Magda Valšíková. A nyugdíjasoktól négyszáz, a dolgozóktól hatszáz korona tandíjat kérnek, a jelek szerint ez az összeg idén túl magas volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?