Nyugdíjas tornatanárok találkozója

Dunaszerdahelyen találkoztak a járás egykori, nyugalmazott testnevelés szakos tanárai, sportemberei és versenyszervezői.DunaszerdahelyA találkozón megünnepelték a Dunaszerdahelyi Járási Iskolák Sportszervezete megalapításának huszonötödik évfordulóját.

Dunaszerdahelyen találkoztak a járás egykori, nyugalmazott testnevelés szakos tanárai, sportemberei és versenyszervezői.

Dunaszerdahely

A találkozón megünnepelték a Dunaszerdahelyi Járási Iskolák Sportszervezete megalapításának huszonötödik évfordulóját. Mintegy harminc nyugalmazott pedagógus vett részt a találkozón. „Korábban is összejöttünk a járásbeli kollégákkal. Ez egyedülálló kezdeményezés volt az országban. Most Grajcár Károllyal, a kerületi iskolaügyi hivatal képviselőjével és Kálmán Miklóssal, a járási sportszövetség elnökével nyitottuk meg a találkozót” – tájékoztatta lapunkat Németh Viktor, a járási módszertani osztály testnevelési tanácsadója. Hozzátette, a találkozás célja, hogy újra összehozzák a régi kollégákat és megköszönjék odaadó munkájukat, felelevenítsék a korábbi sikereket, eredményeket, és buzdítsák a fiatal testnevelőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?