„Nyitrán egy magyar szigetet képezünk“ – Szekeres László dékánnal beszélgettünk

szekeres lászló
Nyitra |

Május 6-án a nyitrai magyar nyelvű pedagógusképzés 65. évfordulóját ünnepelte a Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara. Az ünnepség után Szekeres László dékánnal beszélgettünk az intézmény múltjáról és jelenéről.

65 év. Sok vagy kevés?

Mivel nincs még vége, ezért úgy gondolom, hogy nem sok. 1960-ban, amikor Nyitrán megindult a magyar pedagógusképzés, akkor egy nagyon valós társadalmi igény mutatkozott arra, hogy elegendő pedagógust küldjünk a szlovákiai magyar iskolákba. Ez a feladat máig tart, nem ért véget. 

Állandó kihívás, hogy a szakmában új pedagógusokat bocsássunk útjukra. Már csak azért is, mert változnak a szakma követelményei. Nem pusztán a szaktudást kell állandóan frissíteni, hanem módszertani szempontból is meg kell felelni a kor elvárásainak.

Itt hozzá lehet tenni, hogy a pedagógusképzésen túl mára jelentősen kibővült a képzési spektrum. Ez korszerűsítés? Haladás az idővel?

Mindkettő. Egyrészt alkalmazkodunk a munkaerőpiac igényeihez. Szakembereket nemcsak az iskolák, hanem az önkormányzatok, az idegenforgalom számára képzünk, emellett van tolmács-fordító képzésünk is. Aztán a pedagógiai szakokon belül is vannak olyan tanulmányi programok, amelyek például 60 éve még nem voltak jelen.

Ilyen az óvodapedagógia, ami iránt az elmúlt 20 évben mutatkozott igény. Illetve a kurrikulális reform kapcsán most már lehetséges tanári tanulmányi programokat indítani műveltségi területek szerint is. Ezek közül egyet egy éve akkreditáltattunk, amely a nyelv és a kommunikáció műveltségi területre vonatkozik. A hallgatókat a magyar, szlovák és az angol nyelv oktatására készítjük fel.

Szeretnénk a közeljövőben hasonló programokat indítani más műveltségi területeken is, ilyen például az ember és a természet, ahol a kémia, biológia és a fizika integrált oktatásáról lenne szó. A matematika és információs tudományok műveltségi területen belül a matematika és informatika oktatására készítünk fel pedagógusokat.

A kar Nyitrán működik, ahol viszonylag csekély a helyben élő magyarság száma. A közvetlen környéken Zoboralját számottevőbb ez az arány. Hogy látja ebben a szűkebb régióban a kar szerepét?

Nyitrán egy magyar szigetet képezünk, s ez nemcsak az egyetemnek és a karnak köszönhető, hanem annak is, hogy itt működik a Juhász Gyula Ifjúsági Klub. Ők már 60 éve fejtik ki a tevékenységüket, amelyet nagyon fontosnak tartunk. A szabadidős tevékenységeket, pihenést, közös programokat magyar nyelven ez a klub tudja biztosítani Nyitrán a hallgatók számára. 

Valóban egy olyan városról beszélünk, ahol a magyarság lélekszáma már 2% alatti, mégis megvan az a megbízható magyar környezet, amelyben a hallgatók jól érzik magukat.

Úgy tűnik, hogy az egyetem is felismeri ezt. Libor Vozár rektor is utalt arra az ünnepi beszédében arra, hogy a magyar nyelvű képzés sajátosan bővíti a képzési portfóliót.

Mindenképpen. Mindig is egy specifikumként tekintettek ránk, a magyar nyelvű oktatást biztosító kollégákra, s ennek mindig volt egy erős személyes vonzata. Ugyan volt olyan vezetősége az egyetemnek, amelynek mások voltak a prioritásai, azonban a mostani kapcsán azt mondhatom, hogy a magyar nyelvű oktatás maximális támogatást élvez.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?