A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara a Megyeháza koncerttermében emlékezett meg a városban folytatott magyar nyelvű pedagógusképzés hat és fél évtizedes múltjáról
A 65 éves nyitrai magyar pedagógusképzést ünnepelték (GALÉRIA)
A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara a Megyeháza koncerttermében emlékezett meg a városban folytatott magyar nyelvű pedagógusképzés hat és fél évtizedes múltjáról.
Szerda délután a Megyeháza koncerttermében nem pusztán az egyetem, illetve a Közép-európai Tanulmányok Karának oktatói és hallgatói, hanem megannyi partnerük, barátuk is összegyűltek megemlékezni az elmúlt 65 évről.
A felszólalók közül elsőként Libor Vozár, a nyitrai egyetem rektora köszöntötte az egybegyűlteket. A 65 évről általánosan elmondta, hogy az az egyén életében egy olyan időtáv, amelynek hatására visszatekint az élete munkájára.
Megemlítette a nyitrai magyar pedagógusképzés történetének legfőbb mérföldköveit, kezdve a Pedagógiai Intézet létrejöttétől, amelynek célja az volt, hogy reagáljanak a korabeli akut magyar pedagógushiányra.
Szekeres László, a Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja többek közt arról beszélt, hogy ők ma is a magyar pedagógusképzés egyik legfontosabb bázisa az óvodák, alap- és középiskolák számára. „Miközben jelentős szerepeket vállal más szakterületeken is: tolmácsképzésben, az idegenforgalmi, az ügyvitelszervező, valamint a közép-európai nyelvek és kultúrák képzésekben“ – tette hozzá. (A dékánnal készített interjúnkat később közöljük.)
Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke videóüzenetben közölte: szervezetük idén kitünteti a nyitrai egyetemi kart a magyar nemzetiségi oktatásügy terén kifejtett tevékenységéért. A szervezet elnöke reméli, hogy a díj megerősíti a kar minden oktatóját és hallgatóját abban, hogy az intézményük által képviselt értékek pótolhatatlanok.
A kar gyakorlóiskoláinak részéről az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola igazgatója, Priskin Zoltán méltatta a nyitraiak munkáját. „Hat és fél évtized nem csupán időtartam, hanem hagyomány, érték és felelősség: egy olyan közösség történelme, amely generációk tanítóit és tanárait készítette fel arra a hivatásra, amely talán a legnagyobb hatással van a jövőnkre“ – fogalmazott.
Az ünnepség során több elismerést is átnyújtottak, amelynek csúcspontjaként Szekeres László dékán a kar emlékérmeit adta át megannyi partnerüknek és barátaiknak. Az esemény végül hangversennyel zárult, amelynek fő fellépője a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa volt.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.