Nyitra megyében késik a kórházak koncepciójának jóváhagyása

Nyitra/Komárom. Hétfőn, október 20-án végre befejezte szeptember 8-án megkezdett ülését a nyitrai megyei képviselő-testület. Az ellenzék többszöri obstrukciója miatti berekesztések, valamint a közbeeső rendkívüli ülések miatt húzódott mostanáig a programpontok megvitatása.

Nyitra/Komárom. Hétfőn, október 20-án végre befejezte szeptember 8-án megkezdett ülését a nyitrai megyei képviselő-testület. Az ellenzék többszöri obstrukciója miatti berekesztések, valamint a közbeeső rendkívüli ülések miatt húzódott mostanáig a programpontok megvitatása. Sajnos, az egyik legfontosabb pontot, vagyis a megye hatáskörébe tartozó kórházak koncepcióját nem sikerült elfogadnia a testületnek. „Ismételten csak azt mondhatom, hogy Milan Belica házelnök tudatosan nehezíti munkánkat és hátráltatja a reformokat – nyilatkozta lapunknak Fehér Miklós, a közgyűlés alelnöke. – Mint arról az Új Szó olvasói is értesülhettek, október 7-én visszahívtuk a lévai kórház igazgatóját, mivel nem tudott olyan gazdasági elemzést készíteni, amely lehetővé tenné az intézmény veszteségmentes üzemeltetését. A menesztésről szóló határozatunkat az elnök nem írta alá, ezért most meg szerettük volna erősíteni az eredeti határozatunkat. Belica azonban az erről szóló szavazást összevonta a kórházak koncepciójáról, a felesleges kórházi ingatlanok kihasználásáról és az új igazgató ideiglenes megbízásáról szóló szavazással. Mivel határozat-megerősítő szavazásról volt szó, 27 igen voksra lett volna szükség. Bár az MKP-frakció valamennyi, tehát 30 tagja jelen volt, mégis csak 25-en szavazták meg a határozatot. Sajnos, a mi képviselőink között is akadtak olyanok, akik a négy pont közül egyikkel-másikkal nem értettek egyet, és ezért az egész határozat ellen szavaztak. Biztos vagyok benne, hogy ha különálló határozatként kerültek volna a testület elé, akkor mindegyik esetében meglett volna a szükséges szavazati arány. És ezt tudta az elnöklő is, ezért terjesztette egy határozatként a testület elé a négy különböző kérdést.”

Fehér Miklós elmondta, hogy a legközelebbi ülések valamelyikén újra napirendre tűzik a problémát – a határozat megerősítésére az eredeti határozat elfogadásától számított két hónapon belül joga van a testületnek –, és akkorra igyekeznek garantálni a szükséges többséget. A kórházak koncepciójának elfogadása nélkül ugyanis az intézmények igazgatói nem tudják végrehajtani a megkezdett reformokat. Ennek viszont az a következménye, hogy tovább halmozódik a kórházak vesztesége, a felesleges ingatlanokat továbbra sem lehet hatékonyan kihasználni – akár eladás vagy bérbeadás útján. A koncepció részét képezi továbbá, hogy a megye vállalja a reformokkal járó kiadások fedezését, köztük a létszámleépítéssel kapcsolatos végkielégítésekre szükséges pénz előteremtését. Mindezek végrehajtását azonban a testületnek jóvá kell hagynia. „Megyénk az elsők között fogott hozzá a kórházak gazdálkodásának rendbetételéhez, ezért rendkívül sajnálatos, hogy politikai játszmák miatt egyre késik a reformok megvalósítása. Mára már túl lehetnénk a fájdalmas leépítéseken, konszolidálhattuk volna a kórházak gazdálkodását, amibe más megyékben, illetve az egészségügyi minisztérium hatáskörébe tartozó kórházaknál csak most kezdtek bele” – tette hozzá Fehér.

Az alelnöktől azt is megtudtuk, hogy a hétfői közgyűlést követően az MKP-frakció újabb rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte, arra kérve az elnöklőt, hogy október 27-re tűzze ki annak időpontját. Akkor ugyanis nem ülésezik a parlament, amelynek három megyei képviselő is tagja. Tegnapra kiderült, hogy Belica ismét nem tett eleget az MKP kérésének, mert október 29-re hívta össze a rendkívüli ülést. „Azért kellett ismét rendkívüli tanácskozás összehívását kérnünk, mivel az ellenzéki frakció elnöke – az előzetes megállapodás ellenére – október 27-én nem terjesztette be a megyét népszerűsítő anyagokra vonatkozó dokumentumot. Mégpedig azért, mert egyszerűen elfejeltette. Az idő viszont sürget, mert a pályázatot november elején be kell nyújtani, ha ugyanis lekéssük a határidőt, 1,5 millió korona támogatástól esik el a megye” – mondta az alelnök. Dönteni szeretnének továbbá arról, hogy a megye pénz átcsoportosításával segítse a járulékos oktatásügyi intézményeket is, amelyek nem részesülhetnek az oktatási minisztériumtól kapott, az üzemeltetési költségek fedezésére fordítható 8 millió koronás többletjuttatásból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?