Nyári szabadegyetem immár hatodszor

Galánta. A városhoz közeli Kaskády üdülőben ma kezdődik a VI. Szlovákiai Nyári Szabadegyetem. A Magyar Ifjúsági Közösség (MIK) és a Polgári Demokrata Ifjúság (ODM) által szervezett rendezvényt idén Transzatlanti kapcsolatok a bővülő Európai Unió tükrében címmel rendezik meg.

Galánta. A városhoz közeli Kaskády üdülőben ma kezdődik a VI. Szlovákiai Nyári Szabadegyetem. A Magyar Ifjúsági Közösség (MIK) és a Polgári Demokrata Ifjúság (ODM) által szervezett rendezvényt idén Transzatlanti kapcsolatok a bővülő Európai Unió tükrében címmel rendezik meg. „Azért tartottuk fontosnak ezt a témát, mert jövőre Szlovákia és Magyarország együtt csatlakozik az Európai Unióhoz, megszűnnek a határok, és szeretnénk, ha a fiatalok tisztában lennének azzal, mi vár rájuk a jövőben” – mondta lapunknak Zupko Tamás, a MIK elnöke.

A hivatalos program holnap 10 órakor kezdődik. Az első előadás címe megegyezik a tábor idei rendezvényének fő címével. Előad Scott Hayer, az USA szlovákiai nagykövetének helyettese, Győrffy Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete, Ladányi Lajos MKP-s parlamenti képviselő, a honvédelmi bizottság tagja, eszmecseréjüket pedig Ľudovít Tóth, a Joj televízió szóvivője vezeti. Délután A közép-európai ifjúsági szervezetek lehetőségei az európai ifjúsági ernyőszervezetekben címmel kerekasztal-beszélgetés lesz, amelyen Miroslav Lopata, az ODM volt elnöke vezetésével Michal Ambrovič, az Új Generáció szervezet elnöke, Maroš Kemény, az ODM elnöke, Zupko Tamás, a MIK elnöke, Emil Mucha, Szlovákia Ifjúsági Tanácsának irodavezetője, valamint Viera Sláviková, a National Democratic Institute szlovákiai programkoordinátora beszélget majd.

Szombaton délelőtt Gyurovszky László régiófejlesztési és építésügyi miniszter, Berényi József külügyi államtitkár beszélget Őry Péter volt MIK-elnökkel a fiatalok uniós csatlakozás utáni érvényesülési lehetőségeiről.

A sportolni vágyókat szombaton délután vetélkedőre várják a szabadegyetem szervezői. Este az Expired Passport együttes ad koncertet, majd egy medence-partival búcsúzhatnak a tábor lakói egymástól, a vasárnap délelőtti ökumenikus istentisztelet előtt.

A rendezvény támogatói a magyarországi Gyermek- Ifjúsági- és Sportminisztérium, az Illyés Közalapítvány, a szlovák oktatási minisztérium és a National Democratic Institute. „A madarászi szabadegyetemek jegyében szervezzük meg az idén is a szabadegyetemet, hogy a magunk módján ezzel is hozzájáruljunk a szlovák-magyar jó viszony megtartásához” – tette hozzá az elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?