Nemzeti park lesz Pozsonyban

A természet, az ártéri erdők, az ökoszisztéma megvédése és az idegenforgalom fejlesztése a cél.PozsonyPozsony megye képviselő-testülete legutóbbi ülésének egyik fontos témája a Duna Menti Nemzeti Park volt.

A természet, az ártéri erdők, az ökoszisztéma megvédése és az idegenforgalom fejlesztése a cél.

Pozsony

Pozsony megye képviselő-testülete legutóbbi ülésének egyik fontos témája a Duna Menti Nemzeti Park volt. A képviselők elfogadták a park létrehozásáról szóló javaslatot.

A projekt célja az ártéri erdők veszélyeztetett élőhelyeinek megőrzése. A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) és a természetvédelmi szervezetek is támogatják a programot. „Szeretnénk, ha több ember látogatna a régióba. A szomszédos Ausztriában lévő park inspirált bennünket, ahol a nemzeti park turisztikai attrakció” – mondta Pavol Frešo, Pozsony megye elnöke. Több mint nyolcezer hektáros lehet a terület. A Duna Menti Nemzeti Park összekötné a már létező védett területeket a Morva és a Duna torkolatánál, a Duna-ártéri természetvédelmi terület is beleértve. A Szláv-sziget, a Dévény ivóvíztározó is a park része lenne. „Fontos nap a mai a természetvédelem történetében, nemcsak Pozsony megye, hanem az egész ország számára” – mondta Jaromír Šíbl, a természetvédő klub tagja. Pozsony megye két dolgot céloz meg: elsősorban, hogy megvédjék a természetet, az erdőket, az ökoszisztémát, másodsorban, hogy fejlesszék az idegenforgalmat” – fogalmazott Pavol Frešo.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?