Nem fogadják el az ítéletet a

Kamocsa/Nyitra/Kistárkány. A Kamocsai Református Egyházközség tagjai be akarják zárni a Vág menti település református templomát, így kívánnak tiltakozni lelkészük leváltása ellen.

Iliás meggyőződése, az egyház jogtalanul fosztotta meg hivatalától. „A fő ok az volt, hogy elváltam. A feleségem megcsalt két másik református lelkésszel, akik máig szolgálnak. Nem tudtam megtartani házassági eskümet, de ha a másik fél nem akarja, elköltözik és megcsal, ez ellen én nem tudok tenni. A református egyháznak meglátásom szerint mindegy, hogy én csaltam, vagy engem csaltak meg. Csuport István felvételeVasárnap futótűzként terjedt el a hír a faluban, hogy a hivatalától megfosztott hat református lelkész egyike a Kamocsán szolgáló Iliás Tamás.

Egy csapásra hajléktalan és munkanélküli lett

A szombaton Hanván ülésező egyházi fellebbviteli bíróság döntése elvált papokat érint, az elmarasztalt lelkészek az ítélet szerint nem mutattak megfelelő erkölcsi példát gyülekezetüknek. Kamocsán rendhagyóra sikeredett a vasárnapi tizenegy órai istentisztelet. Iliás Tamás a helyi református templomban búcsút vett a gyülekezettől. A lelkész részletezte házassága válságba jutásának okait, megjegyezvén, hogy az egyházi bíróság döntésével egycsapásra hajléktalanná és munkanélkülivé vált. „Kétszáznyolcvan támogató aláírást gyűjtöttek össze lelkészük mellett a helyiek. Korábban sokat szenvedett a kamocsai református gyülekezet, tizenöt éven belül öt lelkész váltotta egymást a településen. Végre olyan lelkészt kaptunk, aki összetartotta az egyházközséget. Kár, hogy a mi véleményünkre nem volt kíváncsi senki, holott jómagam is ott voltam Hanván” – mondta Korpás Elek, a kamocsai református egyház egyik gondnoka.

A gondnok elmondása szerint 480 adófizető gyülekezeti tag él a faluban, közülük félszáznál is többen gyakorolják a hitüket és látogatják rendszeresen az istentiszteleteket. „Negyven éve hitemet gyakorló, templomlátogató ember vagyok, de most úgy döntöttem, kiveszem a padból az imakönyvet, a templomi szemüvegemet, és nem jövök ide többé. Példámat mások is követni fogják” – állított meg bennünket az istentisztelet után özvegy Beke Kálmánné. Az asszony elárulta, Iliás Tamás a korábbi lelkészekkel ellentétben rendszeresen látogatta a kamocsai családokat, az ifjú lelkész neki is erős támasza volt gyászában. A Dömötör családdal folytatott beszélgetésünk során megtudtuk, a négy éve Kamocsán szolgáló lelkészt szerették, befogadták. „Szomorú a szívem. Valamikor a kilencvenes évek táján kaptam a hívást fentről, és nagy erővel kezdtem el dolgozni Isten ügyéért. Isten többször próbára tett. A próbatételeket meg is álltam, sokszor könnyesen, megtörve, de tettem a dolgom…” – búcsúzott Iliás Tamás. A lelkész nem értett egyet azzal, hogy a hívek bezárják a templomot, és kiemelte, egy gyülekezet nem függhet a lelkész személyétől. Sokan amiatt is aggódnak, hogy ha lelkészük egy hét múlva kiköltözik a parókiáról, és május elején másvalaki veszi át a hivatalát, hogyan bonyolítják majd le három fiatal közeljövőben tervezett konfirmálását. Akadtak olyanok is, akik a rossz hír hallatán el sem jöttek a templomba. Megtudtuk azt is, hogy a faluban sokan nehezteltek az elvált lelkészre kicsapongásai és bizonyos döntései miatt.

Kosár Károly nem hajlandó elhagyni a parókiát

Május 1. után sem hajlandó elhagyni a parókiát Kosár Károly, a hivatalától szombaton megfosztott nyitrai református lelkész. Azt mondja, nincs hová mennie, és az egyházi fellebbviteli bíróság döntését sem tartja igazságosnak, mert nem mér egyforma mércével.

„Az ellenünk felhozott legfőbb érv az volt, hogy elváltunk, vagyis olyasmit követtünk el, ami sérti a vallásos érzületet és erkölcsi szabályokba ütközik. De csak az utóbbi öt évben elvált lelkészeket pellengérezték ki. Akik ez előtt az időszak előtt váltak, maradhatnak a hivatalukban” – mondta el lapunknak Kosár Károly, aki 2004 júniusa óta szolgál Nyitrán. Ugyancsak lelkész feleségével helyezték ide, az asszony azonban információink szerint két éve elhagyta őt és a gyermekeit is. A lelkésznőt akkor a gyülekezet elhagyásáért megfosztották a palástjától, de néhány hónap után visszakapta. Jelenleg a kelet-szlovákiai Örösben szolgál, ő is a szombaton kizárt lelkészek közé tartozik.

Kosár Károly most egyetemista fiával él a nyitrai parókián, ahol a református kollégium és a bérbe adott épületek gondnoki tisztjét is ellátja. Arról, hogy mihez kezd és miből fog megélni, ha nem gyakorolhatja hivatását, fogalma sincs, mert semmilyen más szakképesítése nincs. Azt sem tudja, felöltheti-e még valaha a papi palástot, mert az ítélet kihirdetésekor azt mondták nekik, fellebbezésnek helye nincs. „A püspök tett valami homályos ígértet, hogy a májusi zsinat elfogadhat olyan törvényt, amely alapján majd kérvényezhetjük egy idő után a hivatalba való visszahelyezést. Engem inkább az érdekelne, minek alapján válogattak így közöttünk, mert az egyházi törvénykönyvünk nem tiltja a válást – nem is foglalkozik vele – és ezelőtt is volt rá példa” – érvel Kosár Károly. „A nyitrai gyülekezet első lelkésze, Sedivý László, aki a templomunkat építtette és számos zsidót megmentett azzal, hogy kikeresztelte őket, szintén elvált ember volt, az erkölcsi nagyságához mégsem férhet kétség. De elvált ember a Selye János Egyetem teológia karának dékánja Molnár János is, és sorolhatnám a példákat egészen az egyházban betöltött magas posztokig. Ahol a házasság engedélyezett, ott válás is előfordulhat, de a lelkészt elsősorban a munkája alapján kell megítélni és erre a gyülekezet a legalkalmasabb” – véli a menesztett tiszteletes.

Kosár Károly a nyolcvanhárom tagú nyitrai gyülekezeten kívül az ötven tagú alsószőllősi (Dolný Vinodol) és a csak pár tagot számláló valkházi (Vlkas) valamint kismányai (Maňa) gyülekezetek lelkésze is. Valamennyi gyülekezete kiállt mellette, de ezt a döntéshozók nem vették figyelembe. „Számunkra ez komoly veszteség, mert nagyon elégedettek voltunk a lelkész úrral, a prédikációit és a gyülekezethez való hozzáállását illetően is. A válását mi családi ügynek tekintettük, erkölcsi szempontból semmilyen kivetnivalót nem láttunk az életvitelé?ben” – tudtuk meg a nyitrai református gyülekezet gondnokától, László Bélától. „Örültünk, hogy végre olyan lelkészünk van, aki letelepedett Nyitrán, és együtt élt a gyülekezetével. Ha valaki csak egy héten egyszer jön istentiszteletet tartani, ez a szoros kapcsolat lehetetlen” – fejtette ki aggodalmát László Béla.

A püspökségen nem tudták a menesztett lelkészeknek megmondani, ki fogja a jövő hónaptól elfoglalni a helyüket. Kosár Károly sem tudja, ki lesz az utódja, de azt kijelentette: a parókiáról csak bírósági végzéssel, rendőrökkel tudják kilakoltatni. Az általa ellátott négy gyülekezet közül idén csak Alsószőllősön készültek konfirmációra – eredetileg május 4-ére tervezték, de a történtek miatt már a most következő vasárnap megtartják.

Nyílt titok volt Kamocsán

A lelkész elmondása szerint élete nyitott könyv volt a falu előtt, ezért azt sem lehetett sokáig titokban tartani, hogy válságba került a házassága. A történtek két táborra szakították a kamocsaiakat. Sokan Nátek Katalin lelkészt emlegették nagy szeretettel, állítólag az ő ideje alatt jól működő templomi kórusa, ifjúsági csoportja volt a gyülekezetnek. A községházán megtudtuk, kezdetben örültek a szimpatikus fiatal lelkész házaspárnak, mivel kevés értelmiségi fiatal marad a faluban. Jó volt az együttműködésük az önkormányzattal, több közös rendezvényt szerveztek. Sajnálattal fogadták a hírt, hogy az édesanya a válást követően a fiával együtt elköltözött Kamocsáról. (száz)

A gyülekezet álláspontját nem vették figyelembe

Nem tartja elfogadhatónak a Szlovák Református Keresztyén Egyház Fellebbviteli Bíróságának hétvégi döntését Nagy Zoltán, a hivatalától megfosztott hat lelkész egyike, és az ítélet megváltoztatásában reménykednek a helyi gyülekezet általunk megkérdezett tagjai is.

A kistárkányi lelkészt az egyház időszaki tanácsa Komáromban már 2008. február 8-án vétkesnek mondta ki a „családi életének a református keresztyén erkölcsi elvekkel ellentétes alakításában”, és a bíróság az Alkotmány 17. paragrafusa 6. bekezdésének d pontja értelmében lelkészi hivatalának elvesztésére ítélte. A döntés indoklása szerint: „Nagy Zoltán lelkész házasságában 2003-ban krízis történt, amelyet válókereset közös beadása, és a válás kimondása követett. Volt felesége azonban a válás kimondása után is ott lakott a parókián, 2007. május 31-én pedig újra házasságot kötöttek. A bíróság Nagy Zoltántól az ügyet elkendőző nyilatkozatai következtében nem kapott hiteles magyarázatot arról, hogy mi vezetett a válásához, és arról sem, hogy milyen jellegű volt a kapcsolata volt feleségével az alatt az idő alatt, amíg házasságon kívül együtt éltek a Kistárkányi Egyházközség parókiáján. A volt feleség ottlakását kb. 3 és fél évig a bíróság semmiképpen sem tudta elfogadni természetes élethelyzetnek. A bíróság mérlegelte azt a körülményt is, hogy Nagy Zoltán újból megházasodott volt feleségével. Erre azonban egy nappal azt követően került sor, hogy a Zsinati Tanács által elrendelt fegyelmi eljárás és vizsgálat keretében az esperes meghallgatta őt. A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy az újbóli házasságkötés célja elsődlegesen a fegyelmi eljárás megszüntetése volt. Arról viszont nem tudott meggyőződni, hogy erre a házasságkötésre, és így családi állapotának rendezésére akkor is sor került volna, ha a fegyelmi eljárás nem indul meg. A bíróság megállapította azt is, hogy Nagy Zoltán művészi tevékenysége keretében több olyan festményt festett és állított ki nagy nyilvánosság előtt, amelyeknek a formája és a tartalma nehezen egyeztethető össze a református lelkésztől elvárható erkölcsi elvekkel. Volt, illetve jelenlegi feleségét meztelen felsőtesttel festette le egyértelműen erotikus sugallattal bíró festményeken. A bíróságnak nincs kifogása a művészi tevékenység ellen, de református lelkésznek egy festmény nyilvánosságra hozatala esetén mérlegelnie kell annak erkölcsi üzenetét is, továbbá volt és jövendőbeli felesége lelkészfeleségként adódó méltóságának megőrzését.”

Nagy Zoltán a határozat ellen akkor is fellebbezett, és lapunknak elmondta, most is élni kíván minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel, hogy igazát bizonyítsa. A kistárkányi lelkészt támogató állásfoglalást eddig 958-an írták alá, és a lekészi hivatal elvesztését kimondó „első?fo?kú” döntés megváltoztatását kérte Ágcsernyő, Tiszacsernyő és Kistárkány önkormányzata valamint Nagytárkány polgármestere is. A hét végén a fellebbviteli bíróság ezeket a véleményeket egy enyhébb büntetés kiszabásához – úgy tűnik – nem tartotta elégségesnek. (száz, vrabec, leczo)

Hamarabb konfirmálnak

Farkas Barnabás kistárkányi presbiter elmondta, a faluban a konfirmálásra 2008. május 4-én került volna sor. (Ekkor Nagy Zoltán a döntés értelmében már nem gyakorolhatja hivatását – a szerk. megj.) A helyiek, mivel ragaszkodnak lelkészükhöz, úgy határoztak, a szertartást a tervezett időpontnál hamarabb, már a hét végén megtartják. (leczo)

Segítséget ajánlottak

Nagy Zoltán kistárkányi lelkész tájékoztatása szerint azután, hogy nyilvánosságra került az egyházi bíróság elmarasztaló döntése, már többen jelezték neki, gondoskodnak arról, hogy a jövőben legyen hol laknia. Több polgármester pedig a segítségét ajánlotta fel, hogy minél előbb munkát találjon. (leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?