<p>Rimaszombat. A valós kiadásokhoz képest mintegy 100 ezer euróval kevesebb pénzből gazdálkodhatnak idén a városi iskolák és óvodák.</p>
Nehéz helyzetbe kerülhetnek a rimaszombati iskolák
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13887363016559_6.jpg.jpg?itok=OvEr9yVS)
IBOS EMESE
A képviselő-testület decemberi ülésén jóváhagyta azt a helyi érvényű rendeletet, mely a városi oktatási intézmények anyagi támogatását szabályozza.
Rimaszombat idei költségvetésében 2,51 millió eurót különített el a város az iskolák és az óvodák működtetésére. A fenntartás költségei mellett ebből az összegből fedezik a béreket, az előre nem látható kiadásokat. Ha a tervezett pénzcsomagból leszámítjuk a bérekre és a közüzemi számlákra szánt összeget, akkor 2014-ben a nyolc iskola és óvoda mindössze 18 ezer euróból gazdálkodhat. Viliam Vidinsky, a városi hivatal oktatási osztályának vezetője lapunknak elmondta, a valós kiadásokból kiindulva további 200 ezer euróra lenne szükség ahhoz, hogy a város iskolái és óvodái idén gond nélkül működhessenek. „Kompromisszumot javasoltam, 100 ezer eurót kértem a képviselő-testülettől. Ez az összeg mindenképpen szükséges ahhoz, hogy ne halmozódjanak fel tartozások” – magyarázta az osztályvezető. Mivel a képviselő-testület nem szavazta meg a 100 ezer eurós emelést, Vidinsky szerint év közben biztosan módosítani kell a költségvetést és a támogatás összegét.
Jozef Šimko polgármester elmondása szerint a kormány jóváhagyta a pedagógusbérek 5 százalékos emelését, viszont nem gondoskodik az ehhez szükséges anyagiakról. „Az önkormányzatok akkor is kénytelenek előteremteni az emeléshez szükséges pénzt, ha emiatt megtorpan a település fejlődése” – mondta Jozef Šimko. A polgármester úgy fogalmazott, ha évközben lesz rá lehetőség, megemelik az iskoláknak szánt összeget. Ellenkező esetben fennáll a veszélye, hogy az iskolák és óvodák igazgatóinak komoly racionalizációs döntéseket kell hozniuk.
Az iskolák működtetése mellett jelentős gondot okoz az épületek felújítása is. Jozef Šimko elmondta, a Dobšinský Alapiskola és a Nyugat lakótelepi Daxner Alapiskola felújítását már nem halogathatják sokáig. Előzetes számítások szerint az épületek rendbetétele 500 ezer euróba kerülhet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.