Négycsillagos Hilton lesz a kassai Slovan Szállóból

Kassa. Volt már Kassának Schalkház Szállója, Slovan Hotelje, nemsokára azonban azzal büszkélkedhet majd, hogy Hiltonja van.

Az építkezés érdekessége, hogy Szlovákia legnagyobb daruját használják fel hozzá, mely négyszáz tonna súlyt képes felemelniSITA-felvételAz említett Slovan felújítása nemcsak külső-belső megújulást, modernizálást, hanem névváltoztatást is jelent, hiszen a főutca végén magasodó szállodát a jövőben Doubletree by Hilton néven nevezik majd, ugyanis ez a szállodalánc kötött szerződést az épület üzemeltetésére.

A 45 méteres monstrum rekonstrukciója során csak a lecsupaszított épületváz maradt meg a hajdani szállodából, mely a szocializmus idejében épült a lerombolt Schalkház Szálló helyére. Az átépítést tavaly augusztusban kezdték el, s a tervek szerint decemberben fejezik be a munkálatokat, melyek mintegy 800 millió koronát emésztenek fel.

A négycsillagos szállóban 160 kétágyas szoba és nyolc apartman várja a vendégeket, két szobát pedig a mozgássérültek speciális igényeinek megfelelően alakítanak ki. A szálloda konyhája és mosodája is átalakul, az első emeleten pedig fittnessterem és wellness áll a vendégek rendelkezésére. A hotel mellett kétszáz férőhelyes parkolóház épül, és új üzlethelyiségek is keletkeznek. Az épület külleme sokat nem fog változni, ám bejárata ezentúl a Roosevelt utcáról nyílik majd.

Az építkezés érdekessége, hogy Szlovákia legnagyobb daruját használják fel hozzá, mely négyszáz tonna súlyt képes felemelni. A megújított épületbe 400 kilométernyi kábelt kell beszerelni, ami szintén tekintélyes mennyiség, hiszen csaknem összeköthetné Kassát a fővárossal.

A Hilton őse, a Schalkház 1873-ban épült az eklektika jegyében. A második világháború után új nevet kapott, húsz évvel később azonban lerombolták. Az új szállodaépület szintén Slovan lett, összesen 212 egy- és kétágyas szobával. A decemberre elkészülő Hilton külsejét tekintve hű marad a hajdani Slovanhoz, ám belső terei és szobái minden bizonnyal jobban megfelelnek majd a 21.századi igényeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?