Nagyváros a falu ellen?

Nyitra. Az oktatásügy finanszírozása és a fiskális decentralizáció volt a fő téma a kerületi székhelyek polgármestereinek tegnapi találkozóján.
A résztvevők szinte mindenben egyetértettek.

Nyitra. Az oktatásügy finanszírozása és a fiskális decentralizáció volt a fő téma a kerületi székhelyek polgármestereinek tegnapi találkozóján.

A résztvevők szinte mindenben egyetértettek. A jelenlévő polgármesterek – a nyolc közül más elfoglaltsága miatt csupán Ján Slota, Zsolna első embere hiányzott – az ülés után kiadott nyilatkozatban is hangsúlyozták: támogatják az iskolák normatív támogatását, de nem tartják igazságosnak, hogy a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozó alapiskolák hátrányt szenvednek a megyei fenntartású középiskolákkal szemben. Éppen ezért követelik, az állam a fejpénz meghatározásánál vegye figyelembe az egyes régiók demográfiai mutatóit és az iskolák működési költségeinek alakulását is. Ezzel kapcsolatban Branislav Celler, Trencsén polgármestere külön kiemelte: míg városában átlagosan évi 23 ezer korona támogatás jut egy alapiskolás diákra, Skalka községben ez 150 ezer korona, és ilyen különbségeknél már megfontolandó, igazságos-e az ehhez hasonló kisiskolák fenntartása a többi rovására.

Hasonlóképpen kifogásolják a kerületi székhelyek polgármesterei azt a gyakorlatot, hogy míg egyre csökken az egész környék számára „fogyasztói központként” működő nagyvárosok részesedése az állami adóbevételekből, némely kistelepülések költségvetésük felét a községi hivatal működtetésére költik.

Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Trencsén, Besztercebánya, Kassa és Eperjes polgármesterei egyetértettek abban is, hogy a pénzügyi decentralizációról szóló törvény tervezete hátrányos helyzetbe hozza a nagyvárosokat. „A javaslat egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy a nagyvárosok bizonyos szolgáltatásokat nyújtanak a környékbeli települések lakóinak is, hiszen oda járnak munkába, iskolába, használják a tömegközlekedést, látogatják a kulturális rendezvényeket” – fejtette ki Štefan Bošnák, Nagyszombat polgármestere. – Ha a kormány nem változtat az álláspontján, és marad a most jóváhagyott elosztási együttható, kénytelenek leszünk olyan intézkedéseket hozni, amelyek révén a városainkban állandó lakhellyel rendelkező polgárok pozitív megkülönböztetésben részesülnek majd. Elképzelhető, hogy egy lakossági kártyával olcsóbban utazhatnak a helyi járatokon, vehetnek mozijegyet, és további más előnyökben részesítjük őket, amiért részt vállalnak olyan szolgáltatások finanszírozásából, amelyeket mások is élveznek.”

Bošnák eperjesi kollégája, Milan Benč fontosnak tartotta elmondani, hogy a lehetséges adóbevételeket illetően is lényegesek a különbségek az egyes nagyvárosok között, mert Nyugat Szlovákiában több a nyereséges cég. A helyi adók radikális emelését a kerületi városok vezetői sem tartják jó megoldásnak, mert a nagyvárosokban úgyis magasabbak az ingatlanadók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?