Milliókba került a terv

Rozsnyó. Több mint 3,2 millió koronát költött a város a főtér felújításának terveire. Egyelőre csak a tér északi oldalát újították fel. Minderről a képviselők kérésére számolt be Katarína Balážová főellenőr a legutóbbi testületi ülésen. A 11 évvel ezelőtt elkezdett beruházás még korántsem ért a végéhez.

Rozsnyó. Több mint 3,2 millió koronát költött a város a főtér felújításának terveire. Egyelőre csak a tér északi oldalát újították fel. Minderről a képviselők kérésére számolt be Katarína Balážová főellenőr a legutóbbi testületi ülésen. A 11 évvel ezelőtt elkezdett beruházás még korántsem ért a végéhez. A város pénze a tavalyi év kivételével mindig a tervdokumentáció készítésére vagy átdolgozására ment. Több képviselő szerint ez hazardírozás volt, mert azóta – leszámítva a tavaly elkezdett tényleges rekonstrukciót – nem változott a tér képe. A jelentés azonban nem említi, kinek fizették ki az említett összegeket. A főellenőr visszautasította azt a vádat, hogy szándékosan kendőzné a városi hivatal mulasztását. Elmondta, a tervdokumentációt két cég készítette, de a jelentés teljes kidolgozására több időre van szükség. Az szerepelt a jelentésben, hogy a tavaly elkészült projekt készítője Ján Rusnák tervezőmérnök, munkájáért 988 ezer koronát fizetett ki a város. Ennek a tervnek az eredménye az északi rész megújulása. A járdákat kiszélesítették és műkővel borították, új köztéri lámpákat, padokat helyeztek el, és a régi fák helyére 11 újat ültettek. Igaz, ezekből csak néhány év múlva lesz igazi, árnyékot adó pihenőhely. A város volt főkertésze, Anna Drahošová szerint ezek a jávorfák nem alkalmasak a főtérre. Jelenleg nincs a városnak főkertésze, ami meg is látszik a zöld területeken, mert elhanyagoltak.

A város keresi a lehetőségeket, honnan szerezhet pénzt a főtér nyugati részének felújítására. Erre irányul például több városi ingatlan eladása is. Szeretnék a történelmi városháza udvarát és az Őrtorony melletti sétateret összekötni, így egy korzót tudnának kialakítani, és így összekötni a tér nyugati részét a többivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?