Megyei pénz a kultúrára

<p>Kilencszázezer eurót osztanak szét a pályázók között, támogatják a hagyományőrzést.</p><p>Pozsony</p><p>Kilencszázezer euróval támogatja Pozsony megye a kultúrát. Támogatást községek, városok és városrészek igényelhetnek&hellip;</p>

Kilencszázezer eurót osztanak szét a pályázók között, támogatják a hagyományőrzést.

Pozsony

Kilencszázezer euróval támogatja Pozsony megye a kultúrát. Támogatást községek, városok és városrészek igényelhetnek.

„Pozsony megye két éve segíti ilyen formában a kultúra fejlesztését. Az első évben 400 ezer, idén 800 ezer, jövőre 900 ezer eurót osztunk szét” – mondta Pavol Frešo, Pozsony megye elnöke. A felhívásra november 9-től, szerdától jelentkezhetnek az érdeklődők. Támogatást községek, városok és városrészek igényelhetnek a kultúra és a vidék fejlesztésére, a sport, a fiatalok támogatására és a turizmus fellendítésére. Egyidejűleg indul a regionális támogatási rendszer weboldala is. Zuzana Ivašková, a megye kulturális osztályának munkatársa közölte, az oldal létrehozásának célja, hogy hatékonyan és átláthatóan tudják bemutatni a pályázatokat, azok egyes fázisait. A weboldalon közlik, hogy az egyes projekteket mi alapján választották ki, vagy hogy miért nem támogatják azokat. Pozsony megye képviselői október elején általános érvényű rendeletet fogadtak el. A rendelet szerint a pénz elosztásáról az első körben független bizottság dönthet. A komisszió tagjai szakemberek, akiknek értékelése alapján a képviselőkkel közösen tárgyalnak a dotáció odaítéléséről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?