Megtámadták a szövetkezet új elnökét

Felsőpatony. Traktorokkal torlaszolták el tegnap a munkások a helyi mezőgazdasági szövetkezet udvarát. A nemrégiben megválasztott új elnökség ellen tiltakoznak, mint mondták, egészen addig, míg magyarázatot nem kapnak arra, miért döntöttek nélkülük a szövetkezet jövőjéről.

Tettlegességig fajultak a dolgokFogas Ferenc felvételeFelsőpatony. Traktorokkal torlaszolták el tegnap a munkások a helyi mezőgazdasági szövetkezet udvarát. A nemrégiben megválasztott új elnökség ellen tiltakoznak, mint mondták, egészen addig, míg magyarázatot nem kapnak arra, miért döntöttek nélkülük a szövetkezet jövőjéről.

A feldühödött munkások azt követelik, helyezzék vissza tisztségébe a volt elnököt, Tánczos Lászlót, mert szerintük jogtalanul választottak néhányan új elnökséget. A munkások attól tartanak, hogy lassan külföldi kézre játszák a gazdaságot. Azt mondják, addig nem tágítanak a szövetkezet udvaráról, amíg valaki magyarázatot nem ad a történtekre. A tiltakozó akción tettlegességre is sor került, az egyik munkás megtámadta az új elnököt, Polák Attilát. Polák lapunknak elmondta, ma vette volna át a céget, de a régi vezetés nem volt hajlandó átadni. Szerinte az embereket is ők csődítették össze. A mezőgazdasági szövetkezet új elnöke szerint az embereket félreinformálták, az új vezetőség ugyanis – amely már be van jegyeztetve a cégbíróságon – továbbra is működtetni szeretné a céget.

Tánczos László, a szövetkezet volt elnöke egy későbbi időpontban nyilatkozik lapunknak, mert, mint mondta, az események őt is megdöbbentették. Annyit közölt csak, hogy a tagság tudta nélkül tartottak közgyűlést. Tánczos délután megkérte az embereket, menjenek haza, mert szerinte nem ez a módja a harcnak, hanem jogorvoslat kell. (jom)

Két érdekes történelmi tárlatot nyitottak meg az érsekújvári Thain János Múzeumban

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?