A hozzájárulásnak köszönhetően felújíthatták az épület régi szárnyát is.NagykaposMegnyitották az Erdélyi János Emlékmúzeumot a Nagykaposi Magyar Közösségi Házban.Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke lapunknak elmondta, a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával megva
Megnyílt az emlékmúzeum
A hozzájárulásnak köszönhetően felújíthatták az épület régi szárnyát is.
Nagykapos
Megnyitották az Erdélyi János Emlékmúzeumot a Nagykaposi Magyar Közösségi Házban.
Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke lapunknak elmondta, a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával megvalósuló projekt keretében a magyar házban lévő helyiségben Erdélyi János költő, néprajztudós, Skultéty Csaba újságíró, publicista, Herczegh Géza Gábor nemzetközi hírű jogtudós, Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós, folklorista, Mécs László pap költő, valamint Géczi Lajos író, tanár hagyatékából állítottak össze állandó tárlatot. A hozzájárulásnak köszönhetően felújíthatták az épület régi szárnyát is.
A magyar háznak otthont adó ingatlant a Nagykapos és Vidéke Társulás, az intézmény fenntartója, 2003 májusában vásárolta meg az önkormányzattól, a felújítás után, 2003 decemberében nyitotta meg. Egy évvel később az eredetileg lebontásra ítélt épületszárnyat is renoválták, itt jelenleg a Mécs László Könyvtár működik. A parcellán ezután felépült a régió első felnőttképző központja, melyet 2007 júliusában nyitottak meg. A földszinten multifunkciós konferenciatermet, számítógépekkel felszerelt tantermet, illetve mellékhelyiségeket alakítottak ki. A házat ezután bővítették, egy ideig itt működött a Hidaskürti Magán Szakközépiskola nagykaposi kihelyezett tagozata is. Később a ház emeleti részében tanszálló nyílt, majd a hátsó udvart is rendbe tették.
Az emlékmúzeum ünnepélyes megnyitása után az Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Komenský utcai épülete előtt leleplezték az Összetartozás székely kapuját. A rendezvényen többek közt részt vett Haraszti Attila kassai magyar főkonzul és Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.