Terrortámadás különösen súlyos bűncselekménye miatt indított büntetőeljárást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója a Szlovák Műszaki Egyetemnek küldött fenyegetés ügyében – közölte a hétfő reggeli bombariadó kapcsán Roman Hájek, az Országos rendőr-főkapitányság szóvivője.
Eljárást indított a NAKA a műszaki egyetemnek küldött fenyegetés ügyében
„Terrortámadás különösen súlyos bűncselekménye miatt indult büntetőeljárás, amelyért 20-tól 25 évig terjedő szabadságvesztés vagy akár életfogytiglani is kiszabható” – tette hozzá a rendőrség a közösségi hálón.
A fenyegető e-mailek megérkezése után azonnal kivonult a rendőrség a helyszínre, tűzszerészek és keresőkutyák vizsgálták át az épületet. „Biztosítottuk és elemezzük a digitális nyomokat, több rendőrségi részleg, például a számítógépes bűnözéssel foglalkozó osztály, valamint hazai és külföldi partnerszervezetek is dolgoznak az ügyön” – közölte a rendőrkapitányság.
Hétfőn reggel érkeztek fenyegető e-mailek a rendőrségre, melyek szerint az STU Vazov utca 5 szám alatti rektorátusán bombát rejtettek el. Ezt követően kiürítették az épületet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.