Gott biztosan forog a sírjában!

Karel Gott

Karel Gott, amíg élt, a feleségét, Ivánát igyekezett megóvni minden rossztól. Éppen ezért ami most történik, valószínűleg nem tetszene neki.

Karel Gott halála után Ivana Gottová visszavonult, hogy lányaikról gondoskodjon, és  életben tartsa néhai férje emlékét. Ivana korábban talán nem volt mindenkinek szimpatikus, ám férje halála után méltóságteljes fellépésével minden bizonnyal sokak szimpátiáját elnyerte. 

Karel Gott halála után az özvegyének elég sok mindent sikerült elérnie. Kiadta az Utazásom a boldogsághoz című önéletrajzi könyvet, amelyet az énekesnek még sikerült megírnia. Elkészítette a Karel című egész estés dokumentumfilmet is, és felejthetetlen emlékkoncerteket szervezett férjének, sőt tervbe vette a Gott Múzeum megnyitását is, de ezt különböző okokból a jövő év közepére halasztotta. Eredetileg máshogy tervezte, de aztán a közösségi médián keresztül jelentette be, hogy elhalasztja a Bertramkában lévő villájukból létrehozandó múzeum ünnepélyes megnyitóját, és helyette egy újabb, Csehország legnagyobb csarnokába tervezett koncertet ajánlott a Gott-rajongók figyelmébe.

„Nem véletlenül választottuk a koncert alcíméül, hogy Karel dalai tovább élnek. Valójában néhány dalt olyan énekesek adnak majd elő, akik neve korábban fel sem merülhetett volna Gottal kapcsolatban, de most teret kapnak, hogy a maguk módján dolgozzák fel és adják elő a dalokat, s így új életet leheljenek beléjük. Karel szerette a szokatlan zenei kombinációkat. Ezért biztos vagyok benne, hogy tetszett volna neki ez az ötlet, és hiszem, hogy a program generációkon átívelve széles közönséget fog vonzani" – nyilatkozta Ivana Gottová az emlékkoncertről, amelyet ősszel tervez megrendezni a prágai O2 arénában. 

A Gott-rajongóktól kapott visszajelzések azonban minden bizonnyal meglepték Ivanát.

A rajongók egy része örömmel fogadta a kezdeményezést, ugyanakkor egy jelentős részük nem volt lelkes, sőt egyesek kellőképpen kioktatták az özvegyet. Van, akit az zavar, hogy a koncert hétköznapra esik és nem hétvégére, mások azt kifogásolják, hogy a koncertre ismét csak Prágában kerül sor, megint mások a jegyek ára miatt háborognak, de olyanok is akadnak, akik szerint sértő, hogy Ivana annak ellenére szervez Karelnek koncertet, hogy a híres énekes már meghalt.

Gott lelkének már békében kellene nyugodnia. Ha valaki el akarja énekelni a dalait, hadd énekelje, de miért az ő neve alatt? Én nem mennék el a koncertre, bár még mindig nagyon szeretem a dalait. Otthon, amikor akarom, lejátszom a CD-it és hallgatom az isteni hangját" – írta Nagyezsda a közösségi hálón. 

Václav is csatlakozott hozzá

„Sajnos Karel már nem énekelhet személyesen, ezért inkább elmegyek a temetőbe, ott gyújtok gyertyát érte, és felidézem azokat az emlékeket, amikor találkoztunk és együtt szórakoztunk Karellel". 

Mások sokkal élesebben fogalmaztak.


Pénzt akarnak összekaparni, amíg csak lehet... Karel elment. Elképesztő, hogy 2000-et kellene fizetnem egy jegyért, hogy meghallgassak valakit, amint Karel dalait énekli?! Hát köszönöm, de nem! Majd meghallgatom nyugodtan otthon, megnézem az egyik koncertjéről készült felvételt a halála évfordulóján" – írta Michal. 

„Inkább a pénzét forgatják tovább... Minden tiszteletem ellenére, ez döbbenetes..." tette hozzá Eva, majd Milena is hasonlóan reagált: „2000-et adni egy jegyért? Így teszik pénzzé Gott nevét még halála után is. Szörnyű." 

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?