Még nyögik az átrendezést

Tornalja. A gömöri kisvárosban ülésezett a Magyar Koalíció Pártjának Nagyrőcei Járási Elnöksége, majd ezt követően az MKP Besztercebánya Megyei Tanácsa. A járási elnökség üléséről Zsíros Gábor alelnök tájékoztatott, aki elmondta, a találkozón két napirendi pont kapott nagyobb hangsúlyt.

Tornalja. A gömöri kisvárosban ülésezett a Magyar Koalíció Pártjának Nagyrőcei Járási Elnöksége, majd ezt követően az MKP Besztercebánya Megyei Tanácsa. A járási elnökség üléséről Zsíros Gábor alelnök tájékoztatott, aki elmondta, a találkozón két napirendi pont kapott nagyobb hangsúlyt. Az egyik a járási közgyűlésre való felkészülés, melyre október 15-én kerül sor szintén Tornalján. Az előzetes információk szerint itt a párt járási elnöke, Solymos József benyújtja lemondását, mivel elköltözött Tornaljáról, s így nem tudja maradéktalanul ellátni az elnöki poszttal járó feladatokat. A párt alapszabálya értelmében azonban ilyen esetben az elnökségnek is le kell mondania, s a nevezett közgyűlésen kerül sor az új elnökség és elnök megválasztására. Ezt követően az országos kongresszusra való felkészülésről tárgyaltak a járási elnökség tagjai.

Mivel a megyei tanács egy korábbi ülésén úgy határozott, hogy találkozóit mindig a megye különböző régióiban szervezi meg abból a célból, hogy a tanács tagjai ismerkedhessenek az egyes kistérségek problémáival, most a sor Tornaljára került – ezt már a megyei tanács ülésével kapcsolatban mondta el Mészáros Gyula, a tanács tagja. A találkozón elsőként a tanács ügyrendjéről tárgyaltak a megjelentek, melyet végül sikerült végleges formába önteni. Mivel jövőre megyei önkormányzati választásokra kerül sor, a párt megyei tanácsa megbízott több tanácstagot is, hogy vázolja fel azokat a prioritásokat, melyeknek a jövőben az egyes területeken nagyobb hangsúlyt kell kapniuk, s melyek alapján a választási programot, illetve a választási stratégiát is ki lehet dolgozni. Tekintettel az ülés helyszínére, a megyei tanács tornaljai és rimaszombati tagjai felvetésére foglalkoztak Tornalja vonzáskörzetének hátrányos helyzetével, mely elsősorban a térségnek a Nagyrőcei járásba történő besorolásából ered. Mint ismeretes, az itteni embereknek, vállalkozóknak, intézményeknek hivatalos ügyeiket két megye három járásának hivatalaiban kell intézniük. ĺgy ahelyett, hogy az ügyintézés közelebb került volna a polgárokhoz, egy-egy alkalommal a korábbi 60 kilométeres utazás helyett ma akár 200 kilométert is utazniuk kell. Mint arról Mészáros Gyula beszámolt, a tanácskozáson jelen lévő Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter ígéretet tett, hogy a miniszteri tanácsban felveszi a kapcsolatot Vladimír Palko belügyminiszterrel, s megpróbálnak megoldást találni a helyzet orvoslására.

Végezetül szóba került a megyében tervezett, illetve már elkezdett útépítések ügye is. A megyei tanács több tagja is úgy véli, a pénzek átutalása körül valóban tapasztalható egyfajta hátráltatás, lassítás az illetékes hivatalok részéről, így félő, hogy a már elkülönített 400 millió koronát nem sikerül ebben az évben kimeríteni. A megyei tanács következő ülésére a Nagykürtösi járás egyik településén kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?