Pozsony Főrév városrészében épülne fel az új központi kórház

dolinkova k

Pozsony Főrév (Ružinov) városrészében épülne fel az új központi kórház. A gyermekkórház Rázsocháchyban lenne.

Az erre vonatkozó projektet Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter mutatta be a parlamenti képviselőkkel közösen a város és a szakma képviselőivel tartott találkozón. Ha a kormány jóváhagyja a tervet, a miniszter részletes tájékoztatást ad róla – közölte Andrej Wallner, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

„Közölték, hogy a központi kórház építése – azaz a régi épület rekonstrukciója –, illetve az engedélyezési folyamat a legjobb esetben is legalább négy évig tartana” – mondta Peter Visolajský, az orvosszakszervezeti szövetség (LOZ) elnöke. Továbbá ahhoz, hogy a kórház felépülhessen, le kell bontani a mellette álló téli stadiont. „Az államnak, az egészségügyi minisztériumának új területet kell felajánlania a városnak, és új jégpályát kell építeni” – mondta, és hozzátette, mindez a becslések szerint 25-30 millió euróba kerülne.

Vladimír Baláž (Smer), a parlament egészségügyi bizottságának elnöke azt mondta, nem lát nagy különbséget abban, hogy az új kórház Rázsochyban vagy Főréven épül-e fel. „De ha egy olyan központi kórházat akarunk létrehozni, amely az egész országból fogadhatja a betegeket, akkor véleményem szerint egyértelmű, hogy Pozsony keleti részén kell felépíteni” – mondta, és hozzátette, több kérdés is van a projekt körül. „Ezek finanszírozási kérdések, valamint a pozsonyi kórházak hálózatának optimalizálásáról és az egészségügyi ellátásról is szó van” – magyarázta.

Egyes ellenzéki képviselők, például Oskar Dvořák (PS), Peter Stachura (KDH) és Marek Krajčí (Slovensko) bírálták az egészségügyi minisztérium terveit. „Számos kérdésre nem kaptunk választ, nem tudjuk például, mi az eredménye a harmonogramok összehasonlításának, és nem kaptunk egyértelmű választ arra a kérdésre sem, hogyan fogják megoldani a kórház finanszírozását” – mondta Dvořák, és hozzátette, valószínűleg sok időbe telik még, mire az új kórházat birtokba vehetik a pozsonyi páciensek és az egészségügyi dolgozók, és nem lesz központi kórház, ahol minden ellátás elérhető egy fedél alatt. „A miniszter valószínűleg úgy döntött, Pozsony egész területén szétszórja az egészségügyi ellátást. Lesz egy kórház Rázsochyban, egy Főréven, és a kramárei kórházak is megmaradnak” – tette hozzá.

Az egészségügyi miniszter szerdán mutatja be a projektet a kormánynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?