Leváltották a városi rendőrparancsnokot

Zselíz. Pavel Bakonyi polgármester javaslatára került be a 4. soros városi képviselő-testületi ülés programjába a Hanula Imre városi rendőrparancsnok leváltását célzó napirendi pont.

Zselíz. Pavel Bakonyi polgármester javaslatára került be a 4. soros városi képviselő-testületi ülés programjába a Hanula Imre városi rendőrparancsnok leváltását célzó napirendi pont. A 12 képviselőből 9-en voltak jelen az ülésen és ellenszavazat nélkül, egyhangúlag elfogadták a rendőrparancsnok leváltására tett javaslatot.

Hanula Imre hat évig töltötte be ezt a tisztet, előtte hosszú ideig a közigazgatásilag Zselízhez tartozó nagypusztai börtönben szolgált. Hanula a városi rendőrség alapító parancsnokát, Štanc Imrét váltotta, aki a közös megegyezéssel jó egy évtized után távozott a posztról, és közrendőrként a testületnél maradt. Már akkor a váltás melletti érvek között szerepelt a városi rendőrség munkájának színvonala, az aktivitás hiánya. Hanula Imre sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az új képviselő-testület már egy bizalmi szavazáson kifejezte elégedetlenségét. Pavel Polka alpolgármester 23 pontban foglalta össze kifogásait a városi rendőrség munkájával szemben. Polka lapunknak elmondta, a város lakosságának visszajelzései alapján sem rózsás a helyzet, hiszen gyakran hangzik el: meg kell szüntetni a városi rendőrséget. Az önkormányzatnak évente kétmillió koronájába kerül a működés, a parancsnokkal együtt hat rendőr szolgál a testületben. Pavel Polka szerint vissza kell állítani a városi rendőrség erősen megtépázott hitelét, és hírnevét. Az Esterházy-kastélyból tavaly ősztől több száz cserép, több, legalább százéves kovácsoltvas ablakrács, és más tárgyak is eltűntek, s a városi rendőrségnek nem sikerült a tolvaj nyomára bukkania. Tehetetlenek voltak a rend őrei a 2006-os év második felében megjelent számtalan, a városi képviselőket gyalázó falragasz, röplap terjesztőjével szemben is. Sorra tűnnek el a csatornafedelek is a városban, ennek az ügynek a végére sem sikerült pontot tenni. A graffitizőkkel szemben sem értek el eredményt. Sok problémát okozott a közterület-fenntartó vállalat igazgatója, Jókay Tibor, és a rendőrparancsnok közötti feszült viszony is, szinte alig kommunikáltak, az együttműködés minimális volt. Emiatt is gombamód szaporodtak az illegális hulladéklerakatok a Garam partján, sőt a városi park közelében is. Polka megjegyezte, tarthatatlan, hogy a Schubert-park narkósok, részegek tanyája lett, a zselíziek félnek betenni oda a lábukat, a városi rendőrök pedig alig járőröznek arra.

Az alpolgármester hangsúlyozta, évek óta szorgalmazza a közbiztonságért felelős bizottság tagjaként is, hogy kerékpárokat vásároljanak, s így téve mobilisabbá a rendőröket. Ebben az ügyben sem történt semmi előrelépés az elmúlt időszakban. Polka kifogásolta azt is, hogy Hanula szinte soha nem hordta egyenruháját, s bár apróságnak tűnhet, de ezen is múlik a rendőrség tekintélye. Hanula Imre elfogadta a döntést, és azonnal tárgyalásba kezdett a polgármesterrel a munkaszerződés felbontásáról.

A városi képviselők megbízták Pavel Bakonyit, hogy a város pályázatot írjon ki a rendőrparancsnoki posztra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?