A kórház is megerősítette, Fico otthon gyógyul tovább

robert fico kp

Besztercebányáról Pozsonyba szállították Robert Fico (Smer) miniszterelnököt.

FRISSÍTÉS:

A kormányfőt már az otthonában ápolják – erősítette meg péntek reggel a közösségi hálón a besztercebányai Roosevelt kórház.

„Neki is szeretnék őszintén köszönetet mondani, mivel fegyelmezett páciens volt, és természetesen az egészségügyi dolgozóinknak, akik kiváló munkát végeztek, a fegyveres testületeknek a profi munkájukért, és az embereknek is, akik pozitív energiákat küldtek nekünk” – jelentette ki Miriam Lapuníková, a kórház igazgatója.

A kormányfő május 30-án további ellenőrző vizsgálatokon esett át a kórházban, amelyek igazolták, hogy megfelelően alakul az egészségi állapota. Az elmúlt napokban megkezdődött a rehabilitációs kezelése is, a kórház tájékoztatása szerint meglehetősen hosszú ideig fog tartani.

„Úgy vélem, még nagyon nehéz és valóban hosszadalmas rehabilitáció vár a kormányfőre. Sok erőt és kitartást kívánok neki” – mondta Lapuníková.

Az igazgató kiemelte a kórház orvosainak és egészségügyi dolgozóinak munkáját, akik a kormányfő kezelése idején három májátültetést is elvégeztek a besztercebányai kórházban. „Ezenkívül egy beteg ECMO-kezelésben és az ezzel kapcsolatos átfogó egészségügyi ellátásban részesült, hogy egy további emberéletet menthessünk meg” – tette hozzá Lapuníková.

Korábban:

A kormányfőt a merénylet után két hétig kezelték a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórházban.

Az intézményből délután 6 óra környékén szállt fel egy mentőhelikopter, amellyel Robert Ficót szállították. Erről először a közmédia tájékoztatott, az információt később Miriam Lapuníková, a besztercebányai F. D. Roosevelt kórház igazgatója is megerősítette. A Denník N hírportál több forrásra hivatkozva azt közölte, hogy az eredeti hírek ellenére Fico nem a pozsonyi Szent Mihály kórházban, hanem az otthonában fog lábadozni.

A miniszterelnököt május 15-én lőtte meg egy 71 éves férfi a nyitrabányai (Handlová) kihelyezett kormányülés után. A Speciális Büntetőbíróság elrendelte a gyanúsított, Juraj Cintula vizsgálati fogságba helyezését.

(rtvs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?