Bízik Réka: Behatoltak a szívembe a szurkolók

BízikRéka20240529

A női kézilabda szlovák bajnoki rájátszás utolsó mérkőzésén a dunaszerdahelyi HC DAC 28:26-re legyőzte a nagymihályi Iuventát, így újra aranyérmesként zárt. A meccs után a csallóközi klubtól búcsúzó Bízik Rékát kérdeztük.

A találkozó után a klub elköszönt hét játékosától is, Bízik Réka, Demeter Orsolya, Hornyák Bernadett, Gajdóczi Barbara, Bakos Karmen és Ligia Costa is máshol folytatja pályafutását, míg a csapatkapitány Juhos Kata visszavonult.

A mindig szókimondó Bízik Réka az előző év után újra könnyes szemmel ünnepelt, de ezúttal az örömkönnyek mellett a búcsú is elérzékenyítette a vagány balszélsőt.

„Nagyon meghatódtam, hiszen féltem tőle, hogy ma nem lesz esélyünk nyerni. Három hete meccs nélkül voltunk, csak edzettünk, de nagyon örülük, hogy mégis kijött a lépés, és csapatként tudtunk nyerni. Már be voltunk melegítve az eredeti időpontban és vártuk azt, hogy eldőljön az aranyérem. Ez után jött a hír és az is nagyon idegőrlő volt, hogy sokáig nem tudtuk, mikor lesz pótolva a meccs. Majd mikor kiderült, az sem volt sokkal jobb, hiszen tudtuk, hogy sokat kell még várnunk. Szörnyű időszak volt ez. Ráadásul a mai egy ki-ki meccs volt, ilyenkor végig dolgoznak az idegek bennem, hiszen nem tudhatom, mi fog belőle kisülni. Bár végig a mi kezünkben volt a gyeplő, voltak nehéz pillanatok – mondta Bízik Réka, aki az is elárulta, mi az oka annak, ha három-négy jó lövés után egy rosszul sikerült ejtést mutat be. – Az volt a baj, hogy ha akkor ellövöm, akkor biztosan fejbe találtam volna a kapust, mert annyira koordinálatlan volt a mozgásom. Így megpróbáltam átejteni, mert annyit nem ért volna, hogy kiállítsanak két percre, vagy akár piros lapot kapjak. Persze, nem esett jól, hogy kihagytam, de azt is tudtam, hogy ez inkább az én hibám volt, bár a nagymihályi kapus is nagyon ügyesen védett. Szerencsére a többi lövésem azért elég jól sikerült. Nagyon megható volt a mérkőzés utáni ünneplés, nem gondoltam, hogy ennyire a szívemhez fog nőni ez a klub. Hiába volt kemény pajzs rajtam, behatoltak a szívembe a szurkolók” – fejezte be utolsó DAC-mezes nyilatkozatát a rutinos naszvadi kézilabdázó, aki hozzátette Dél-Komáromban, testvére mellett folytatja pályafutását és úgy érzi egy új fejezet kezdődik majd az életében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?