Bízik Rékáék kedden már Svájcban edzettek
Bízik Réka: Nem raktunk magunkra felesleges nyomást

A szlovák női kézilabda-válogatott jobbszélsőjét, Bízik Rékát Sankt Gallenben értük utol a svájciak elleni világbajnoki selejtező előtt.
A párharc első mérkőzését szerdán 18.30-tól rendezik, a visszavágóra, amely végén kiderül, hogy ki lesz ott a német-holland rendezésű vb-n, vasárnap 16 órától kerül sor Vágsellyén.
„Egész héten készültünk a mérkőzésre, de a saját játékunkra akarunk koncentrálni. Új edző van, új dolgokat kell megszoknunk. Megpróbáljuk majd betartani ezeket a taktikai elemeket. Nem raktunk magunkra felesleges nyomást, hiszen láthattuk, hogy az Európa-bajnokságon ez nem jól sült el. Megpróbálunk úgy teljesíteni, hogy minél jobb legyen a csapatjátékunk.
Mindent megtettünk már az előző edzőtáborban és az elmúlt napokban is, hogy fejlődjünk.
Reméljük az első fontos mérkőzésen meglátszik majd ennek az eredménye” – nyilatkozta lapunknak Bízik Réka.
Az előző összetartáson visszatért a válogatottba Hudák Emma, most pedig már Oguntoye Viktóriára is számíthat a szakmai stáb, de közel sem teljes a keret. Hiányzik például az Európa-bajnokságon a csapat legjobbjaként teljesítő Lancz Barbora, a HC DAC-ban sérüléséig remeklő Erika Rajnohová és a NEKA beállója, Győri Viktória is.
„A térdével vannak problémái. Először úgy tűnt, hogy csak három hetet kell kihagynia. Az orvosa azonban úgy döntött, hogy konzervatív kezelést választanak és végül 2-3 hónapos lesz a kihagyás” – beszélt a nádszegi beállójáról a szövetségi kapitány, Jan Beňadik. A szakember szerint nem probléma, hogy így csak két beállója maradt, hiszen alapesetben is kétfelé osztódnak a játékpercek ezen a poszton.
A november végén kezdődő világbajnokságra már kijutott Európából a címvédő Franciaország, az Eb-n a legjobb négy között végzett Dánia, Magyarország és Norvégia, valamint a két házigazda válogatott részvétele is biztos. A fennmaradó 11 európai hely egyikére pályázik a svájci és a szlovák válogatott is, amelyek közül azonban csak az egyik lehet ott a vb-n.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.