Vereséggel búcsúzott az Eb-től a szlovák válogatott (GALÉRIA)

SVK.NOR.2024dec2

A szlovák női kézilabda-válogatott már tét néküli mérkőzéssel zárta az E csoportot. Az innsbrucki Olympiahalleban rendezett találkozón az olimpiai bajnok norvégok igazolták a papírformát.

Jorge Duenas szövetségi kapitány sérülés miatt nem számíthatott Lancz Barborára, aki 14 góljával a csapat legeredményesebbje volt az első két meccsen. A Mosonmagyaróvár vágsellyei jobbátlövője az összesített góllövőlistán a 11. helyen állt, holtversenyben többek között Győri-Lukács Viktóriával, de a szlovénok ellen súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. Lancz ugyan végigjátszotta az összecsapást, másnap a sürgősségi kivizsgálás szalagszakadást állapított meg a bal kezében. A felépülése 2-3 hónapot vehet igénybe.

A friss olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnoki címvédő norvégoknál az a Katrine Lunde hiányzott, aki azért utazott haza, mert a szerbiai fociban edzősködő férjével nehezen tudják megoldani, hogy ki vigyázzon a kislányukra. A 24. világversenyén részt vevő, 44 éves, legendás kapus a középdöntőkben csatlakozik majd újra a norvég válogatotthoz.

A szlovák–norvég meccs előtt a társházigazda Ausztria és Szlovénia küzdött a második, továbbjutást érő helyért, és hiába telt meg szinte teljesen a sportcsarnok, és biztatta a többség az osztrákokat, a végjátékban nem tudtak eleggé higgadtak maradni. Bár vezettek is az utolsó tíz percben, végül 25:24-es vereséget szenvedtek. 

A szlovákiai magyar küldöttségből Oláh Bella és Pénzes Mónika kezdett, de ott volt a pályán a HC DAC két játékosa, Erika Rajnohová és Kristína Pastorková is. A kezdő sípszó pillanatában a szlovák és a norvég kispad is felugrott és tapssal biztatta a pályán lévőket. A 19 fős norvég keménymag azonnal elkezdte hajtani kedvenceiket, de a lelátón elszórva ülők is igyekeztek csatlakozni honfitársaikhoz. A második perc végén a szlovák tábor is megszólalt, Bujnohová góljaival pedig át is vették a vezetést, sőt nem sokkal később kettőre nőtt az előnyük, 3:1.

Ez a lendület nem tartott sokáig, Camilla Herrem és társai gyorsan megrázták magukat és átvették a vezetést. Bár erősen foghíjas volt a lelátó, a hangulatra nem lehetett panasz, aki kint volt, drukkolt, valamint a helyi műsorközlő és DJ is megtett minden tőle telhetőt.

A 9. percben szokatlan jeleneteknek lehettünk tanúi. Herrem kapott egy hosszú indítást, Oláh Bella kijött a kapujából és körülbelül a kilences vonalnál próbált keresztezni. A Vágsellyén védő kapus minimálisan ütközött a balszélsővel, aki ennek ellenére gólt szerzett. Az érsekújvári játékos figyelt rá, hogy ne legyen kemény az ütközés, de a lengyel bírók a videók visszanézése után piros lappal kiállították a kapust. Helyét így Diana Michalková foglalta el. Az eredmény ekkor 4:6 volt. Három norvég góllal később Duenas kikérte első idejét.

Ezt követően érkezett a pályára Győri Viktória is, de 4:14-re megléptek a norvégok. Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány a jó teljesítmény ellenére időt kért. A félidő utolsó hét percére, 5:16-nál Pénzest Bízik Réka váltotta, aki azonnal egy szép góllal tette le névjegyét. A félidőt jelző dudaszó 8:20-nál szólalt meg.

Majdnem hét és fél percet kellett várni a szlovák válogatott újabb góljára, Bízik ráadásul 74 másodperc alatt kétszer is betalált. Ez alatt a norvégok négyszer mattolták Michalkovát, 10:24. A pokolian nehéz ellenfél ellenére a naszvadi csapatkapitány a válogatott vezére tudott lenni. Rajta kívül Tatiana Šutranová és Karin Bujnohová tudott még kettőnél több gólt lőni.

A szlovákiai játékosok egy-egy gólnak, blokkolt lövésnek vagy hárított büntetőnek is tudtak örülni, a kispadon Duenas kevésbé volt pozitív, 13:34-nél pedig időt kért a spanyol szakember.

A szlovák tábor még ezután is lelkesen biztatta kedvenceiket, akik 15:38-as vereséggel búcsúztak az Európa-bajnokságtól és a festői szépségű Innsbrucktól. A norvégok csoportelsőként jutottak a bécsi középdöntős csoportba.

Galéria
Női kézilabda Európa-bajnokság

E csoport, 3. forduló

Szlovákia–Norvégia 15:38 (8:20)
Olympiahalle, Innsbruck, 1560 néző. Játékvezetők: Lidacka, Lesiak (lengyelek)

Szlovákia: Michalková, Oláh (kapusok), Pénzes, Dvorščáková 2, Pastorková, Ščípová, Šutranová 5, Ratvajská, Nejedlíková, Győri, Bačenková 1, Bujnohová 4, Rajnohová, Jakubíková, Bízik Réka 3.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?