Lehár-évet hirdettek Komáromban

Lehár Ferenc halálának 70. évfordulója apropóján 2018-at Lehár évvé nyilvánította a Lehár Ferenc Polgári Társulás és Komárom önkormányzata. Számos program kötődik az évfordulóhoz.KomáromA világhírű zeneszerző, operettkomponista, karmester 1870. április 30-án Komáromban született, és 1948.

Lehár Ferenc halálának 70. évfordulója apropóján 2018-at Lehár évvé nyilvánította a Lehár Ferenc Polgári Társulás és Komárom önkormányzata. Számos program kötődik az évfordulóhoz.

Komárom

A világhírű zeneszerző, operettkomponista, karmester 1870. április 30-án Komáromban született, és 1948. október 24-én hunyt el Bad Ischlben.

„Januárban a már hagyományos Lehár-bálon hirdettük meg a Lehár- évet, ezzel is hangsúlyosabbá téve Lehár emlékének ápolását szülővárosában, és az operett műfajának népszerűsítését – mondta lapunknak Klemen Terézia, a PT elnöke. – Vasárnap Kálmán Imre darabját, a Marica grófnőt láthatja a komáromi közönség. Április 30-át, Lehár születésnapját különleges koszorúzással ünnepeljük a szobránál, amelyen jelen lesznek Lehár primadonnái is. Június 30-án és július elsején rendezzük meg az I. Lehár Gasztro-, Sör- és Zenefesztivált, júliusban és augusztusban minden vasárnap kora esténként Lehár Nyár elnevezéssel koncertek lesznek a Klapka téren. Halála évfordulójához kötődően hirdetjük ki a nemzetközi fotópályázat eredményét, akkor mutatja be Lehár-estjét, én úgy nevezném, monooperettjét Derzsi György, és A víg özvegy című darabot is elhozzuk Komáromba.”

A már említett fotópályázatot Lehár-művek a színpadon címmel hirdették meg, és augusztus 31-ig várják a pályaműveket. Egy pályázó legfeljebb 5 digitális vagy digitalizált képpel jelentkezhet. A szakmai zsűri tagjai: Mezey Béla, a Magyar Állami Operaház és a Győri Balett volt fotóművésze, Nagy Tivadar, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének (MFVSZ) szlovákiai alelnöke, Lőkös Zoltán, az MFVSZ közép-magyarországi alelnöke, Varga Tibor, AFIAP fotóművész, valamint Szabó Béla, a Győri Balett fotográfusa. „Izgalommal várjuk a fényképeket a régi, több évtizeddel ezelőtt bemutatott és a jelenleg futó darabokról is. Hiszen Lehár műveit most is számos helyen játszák, a New York-i Metropolitan például tavaly karácsonykor a Víg özvegyet tűzte műsorra” – mondta a főszervező. Bővebb tájékoztatást a pályázatról a technikai részletekről a [email protected] címen kérhetők. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?