Közösségi ház épül Simonyiban

IBOS EMESESimonyi (Šimonovce). Az egykori alapiskola épületét alakítja át közösségi házzá a helyi református egyházközség. A munkálatok nagy részét pályázati forrásokból fedezik.2000-ig működött alsó tagozatos alapiskola Simonyiban.

IBOS EMESE

Simonyi (Šimonovce). Az egykori alapiskola épületét alakítja át közösségi házzá a helyi református egyházközség. A munkálatok nagy részét pályázati forrásokból fedezik.

2000-ig működött alsó tagozatos alapiskola Simonyiban. Most a mintegy 2 kilométerre levő Serkébe, illetve a feledi alapiskolába járnak a helyi gyerekek. Az épület, mely a református egyház tulajdona, több mint tíz évig üresen állt. Gál László református lelkészt 2011-ben helyezték a településre. A közösségi ház ötletét a Jókán működő missziósház, illetve gyermekotthon adta. Elképzelését a helyi presbitérium is támogatta, bár kezdetben kevesen hitték, hogy valóban sikerül megvalósítani a terveket. Először rendezték az épület alatti földterület tulajdonjogát. Az egykori református iskola épületéhez hozzáépítettek egy osztálytermet, ezért jogorvoslatért folyamodtak az épület ügyében. Ezt követően egy gyülekezeti tagnak köszönhetően elkészült a közösségi ház tervdokumentációja.

Két helyen, az Emberi Erőforrások Minisztériumánál és a Bethlen Gábor Alapítványnál is sikeresen pályáztak anyagi támogatásért. Ez utóbbinál két alkalommal is elfogadták a pályázatot. Eddig összesen 4 millió forintot fordíthattak az épület átalakítására, felújítására. 2012-ben kezdődött el a munka. Először 2500 eurót kaptak, ebből a pénzből speciális technikával víztelenítették és szigetelték az épületet. Gál László elmondása szerint kezdetben a legnagyobb gondot a falak nedvesedése jelentette. Az épület elülső részében tanítólakás volt. Egy közfal eltávolításával nagy helyiséget, mosdót, zuhanyzót, konyhát, spájzot alakítottak ki. Kicserélték az ablakokat és az ajtót. Felújították a villanyvezetéket, bevezették az ivóvizet, és csatlakoztatták az épületet a csatornahálózathoz. Minden helyiségben felújították a vakolatot és újrafestették a falakat. A Bethlen Gábor Alapítvány idei támogatásából és egyéb pénzek felhasználásával szeretnék berendezni a felújított helyiségeket. Székeket, asztalokat és konyhai berendezést szereznek be.

Idővel az egykori osztálytermekből 30-35 fő részére szálláshelyeket alakítanának ki. Az egykori iskola épületének teljes átalakítása 60 ezer euróba kerül. A Simonyi Református Egyházközségnek nincs ilyen anyagi kerete, ezért az átalakítás csak támogatásból és pályázati forrásokból folytatódhat. Még idén rendezik az épülethez tartozó telket, kitisztítják, egy részén pedig futballpályát alakítanak ki. Idővel szabadtéri színpadot, játszóteret és főzésre alkalmas pihenőzónát szeretnének létesíteni az udvaron. Gyermektáboroknak, ifjúsági találkozóknak, lelkészképzéseknek és más egyházi rendezvényeknek szeretnének méltó helyszínt kialakítani. Jelenleg a Gömöri Református Egyházmegyében nincs hasonló közösségi ház.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?