Kötegyáni Komáromiként a komáromi Selye Egyetemen

KOMÁROMI JULIANNA

Kötegyánban, egy 1500 lakosú kis faluban nőttem fel, Magyarországon Békés megyében, a román határ mellett, itt jártam óvodába, általános iskolába, és hivatalosan jelenleg is kötegyáni lakos vagyok. Komáromi Juliannának hívnak, 18 éves vagyok, cigány családból származom. Nagyszüleimet Komáromi Károlyt és Komáromi Károlynét mindenki tisztelte és szerette. Sajnos ők már nincsenek köztünk. Édesapám, Komáromi Károly súlyos rákbetegségben hunyt el, akkor amikor én még kisgyerek voltam. Édesanyám, Komáromi Károlyné a kötegyáni önkormányzat idősek otthonában takarítónő, évekkel ezelőtt súlyos agyvérzést kapott, a nemzetközi hírű, szegedi agysebész professzor Barzó Pál gyors és hatékony beavatkozásának köszönheti, hogy életben maradt.

Sokszor hallani olyan általánosító megjegyzéseket, hogy a cigányok sem tanulni, sem dolgozni nem szeretnek. Sajnos vannak ilyen cigányok is, mint ahogy a magyarok között is sokféle ember van. Én magyar anyanyelvű és magyar kultúrájú cigánynak vallom magamat, hiszen az anyanyelvem magyar, az iskolában én is a magyar történelmet, a magyar irodalmat és a magyar zenét tanultam, mint mindenki más. A bőrszínem sötétebb, de nyíltan vállalom a cigány származásomat, mint ahogyan a családom is mindig vállalta. Kötegyáni nagyszüleim dolgos, becsületes cigány emberek voltak, akik sokáig libatenyésztésből éltek. Édesapám asztalos volt, édesanyám pedig felnőttként szerzett szakképesítést takarítói szakon, jövőre pedig szakképesítést szerez konyhai kisegítő szakon. Az egyik nővérem kitanult szakács, a másik nővéremnek érettségi bizonyítványa és jogi asszisztens képesítése van, mindketten a Dunántúlon dolgoznak. Én sajnos nem ismerhettem Endrédi Károlyt, a Kötegyáni Általános Iskola volt igazgatóját, azonban tudom, hogy a kötegyáni emberek, köztük az én édesapám is, sokat köszönhetnek neki. Hallottam helyi lakosoktól, hogy Endrédi Károly már a 60-as években megfogalmazta, hogy a kötegyáni cigányok csak akkor tudnak kitörni a szegénységből, ha tanulnak. Azt szerette volna, ha Kötegyánból is jelentkeznek cigány tanulók egyetemre. Endrédi Károly 1992-ben hunyt el, én 1995-ben születtem. Megtiszteltetés számomra, hogy a köztiszteletben álló kötegyáni néptanító, iskolaigazgató egyik nagy álmát én váltottam valóra. Általános iskolai tanulmányaim befejezése után két évig Békéscsabán a Szent-Györgyi Albert Középiskolában tanultam. Festőművésznek és grafikusnak készültem, mert szakemberek szerint nagyon tehetséges vagyok. Azonban akkor, 14–16 évesen sok volt nekem, hogy egyszerre kellett tanulnom magas óraszámban szakmai tárgyakat és hagyományos középiskolai tárgyakat is. Két év után középiskolát váltottam. Az eleki Harruckern János Középiskolában érettségiztem. Susánszki Imre jelenlegi kötegyáni lakos tanácsára beadtam a jelentkezésemet Szlovákiába, Komáromba a Selye János Egyetem Tanárképző Karának matematika–történelem szakára. Komáromról tudtam már akkor, hogy a trianoni békeszerződés kettészakította, a város egyik fele Dél-Komárom Magyarországhoz, míg Észak-Komárom Szlovákiához tartozik, de akkor jártam ott először, amikor az egyetemre felvételiztem. Izgultam, hogy a követelményeknek meg tudok-e felelni. Vajon sikerül-e bejutnom? Aztán megjött az egyetem felvételi határozata, és ezzel én lettem Kötegyán történetének első és egyetlen cigány származású egyetemi hallgatója. Voltak, akik örültek a sikeremnek és voltak, akik irigykedtek, az emberek már csak ilyenek.

Sajnos a Bursa Hungarica ösztöndíjat nem vehettem igénybe, mint a többi kötegyáni egyetemi hallgató, az csak a Magyarországon tanuló diákoknak jár. A Kötegyáni Általános Iskola tantestülete még a nyáron elektronikus levélben gratulált. Az eleki és a békéscsabai középiskola tantestülete is sok sikert kívánt. A kötegyáni önkormányzat a tanévkezdéskor 20 ezer forint támogatást utalt ki nekem.

Nem várom el, hogy bárki dicsőítsen engem, hiszen én alapvetően egy egyszerű, 18 éves lány vagyok. Azonban a példám ösztönözhet más cigány származású vagy hátrányos helyzetű nem cigány diákokat arra, hogy egyetemre jelentkezzenek. Remélem, hogy a jövőben több kötegyáni cigány és hátrányos helyzetű nem cigány diák is jelentkezik egyetemre. Mert tulajdonképpen mi különböztet meg egymástól egy hátrányos helyzetű cigány, és egy hátrányos helyzetű nem cigány diákot? Csupán az, hogy az egyiknek barnább a bőre, a másiké fehérebb. Magyarországon nemcsak cigány családok élnek nehéz körülmények között, hanem magyar családok is. Engem sem az óvodában, sem az általános iskolában, sem a gimnáziumban nem ért semmilyen hátrányos megkülönböztetés azért, mert cigány vagyok. A diákok és a pedagógusok mindig elfogadtak. A Selye János Egyetemen sem az számít, hogy ki magyar, szlovák, cigány vagy akár más nemzetiségű diák. Cigánynak, magyarnak, szlováknak születik valaki. Azonban, hogy milyen ember lesz belőle , az már az egyénen múlik. Az én sorsom nem a bőrszínemen múlik, hanem egyebek mellett azon, meg tudok-e 5 éven keresztül felelni az egyetem elvárásainak. A siker, és a jövőm nagyrészt rajtam múlik. Talán nehezebb lesz, mit más diákoknak. Nem a cigány származásom, nem a bőrszínem miatt, hanem azért, mert édesapám meghalt, édesanyám súlyos agyvérzés után dolgozik, és akármilyen kitartó, sokáig nem fogja bírni a munkát. Nekem valószínűleg úgy kell berendeznem az életemet hosszabb távon, hogy az egyetemi tanulmányaim mellett, a szabadidőmben, délutánonként, hétvégéken dolgoznom kell, ha végig akarom csinálni ezt az 5 évet, és esetleg még a plusz kettőt, a doktori képzést. Jelenleg az egyik nagyáruház ajánlott fel diákmunkát Dél-Komáromban.

Elsősorban az emberi sorsokat kell nézni, nem azt, ki cigány, ki magyar. A cigányság nagyon le van maradva a tanulás terén, egyebek mellett ez is oka az ellentéteknek. Több cigány egyetemi hallgatóra, és több diplomás cigányra van szükség Magyarországon, Szlovákiában, egész Kelet-Európában. A „két ország, egy város” gondolat jegyében én mindkét Komáromhoz kötődöm. Észak-Komáromban járok egyetemre, ott lakom a kollégiumban, Dél-Komáromban pedig egy nagyáruházban kapok diákmunkát. Komárom lett az új otthonom. Van ebben talán valami sorsszerű is, hiszen Komárominak hívnak.

A szerző a komáromi Selye János Egyetem hallgatója