Könyvtárak hete felnőtteknek

A Minden nő szeretne macska lenni című kiállítással a Dunaszerdahelyi Csallóközi Városi és Megyei Könyvtár is kiáll a cicák jogai mellett.DunaszerdahelyA Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár is részt vesz az országos Könyvtárak hete rendezvénysorozaton, melyet általában Hans Christian Andersen szület

A Minden nő szeretne macska lenni című kiállítással a Dunaszerdahelyi Csallóközi Városi és Megyei Könyvtár is kiáll a cicák jogai mellett.

Dunaszerdahely

A Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár is részt vesz az országos Könyvtárak hete rendezvénysorozaton, melyet általában Hans Christian Andersen születésnapja, azaz, április 2. körül hirdeti meg a Szlovákiai Könyvtárak Asszociációja. Idén pár héttel előbbre hozták, éppen a nyugat-szlovákiai tavaszi szünet idejére, ezért elmaradnak az iskolai könyvtári rendezvények. „Így a felnőttekre fókuszáltunk a heti programmal – kezdte a beszélgetést Lacza Ilona igazgatóhelyettes. – Ma a Janus című magyar tévéfilmet fogjuk levetíteni, holnap pedig, a járási professzionális könyvtárosok munkaértekezlete után az Utolsó rapszódia című, Liszt Ferencről készült filmet. Mindkettőt a Pozsonyi Magyar Intézet kölcsönözte. Nyolcadikán, a nemzetközi nőnapon tartjuk a Minden nő szeretne macska lenni című fényképkiállítás megnyitóját is, amelyet közösen rendezünk az Antre Könyvkiadóval és a Cicák Dunaszerdahely Polgári Társulással. Minden részt vevő szervező elkötelezett macskabarát és nem titkolt szándékunk, hogy a kutyákkal egyenrangú, tehát érző lény besorolást kapjanak a macskák is a törvény előtt. Pénteken író-olvasó találkozóval zárjuk a hetet, amelyen Ďurica Katarina, somorjai származású, Magyarországon élő írónő Szlovákul szeretni című könyvét mutatja be. A rendezvényeket az ünnepi hét után is folytatjuk. 2017-ben 104 rendezvényünk volt, főleg Dunaszerdahelyen és elsősorban diákoknak. A könyvtárnak kb. 2500 állandó tagja van, közülük 800 fiatal, 15 éven aluli. Bár a taglétszám csökken, biztos vagyok benne, hogy az állandó iskolai jelenlétünk nélkül a csökkenés drámai mértékű lenne. A fiatalok, ha már itt vannak a könyvtárban, érdeklődéssel szemlélődnek, és vannak olyanok, akik pont ennek hála kapnak rá az olvasásra. A könyvállomány évente megújul, tavaly több mint 1900 könyvet vettünk. Általában az olvasói igények szerint válogatunk, és figyelünk az egyetemistákra is. Nem egyszer kaptunk pozitív visszajelzést, hogy egy bizonyos egyetemi jegyzet a pozsonyi főiskolákon már elfogyott, de nálunk kölcsönözhető. Összesen több mint százezer könyvünk van, a kölcsönzések száma 2017-ben meghaladta a 120 000-t.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?