Könyv jelent meg Tallós szakrális értékeiről

<p>Tallós. Testvér, ne légy hűtlen soha! címmel jelent meg a tallósi Gágyor József új könyve. A község szakrális értékeit összegző kiadványt június végén mutatták be Tallóson.</p>

BARTALOS ÉVA

A könyvben található fényképek három helyszínt jelenítenek meg: a templomot, a temetőt és a faluban álló szobrokat. A szerző a képekhez rendelt imákkal, idézetekkel és versekkel mutatja be az egyházközösség emlékeit. „Amikor a templomban vagyunk, talán nem is vesszük észre a részleteket. A könyvvel közelebb hozhatjuk magunkhoz azt, amit a templomban csak messziről látunk. A könyv talán jobban kidomborít bizonyos dolgokat – mondta Gágyor József. – A könyv is emberi test. Ha olvassuk, a sorok életre kelnek. Igyekeztem úgy társítani a képekhez az idézeteket, hogy felöleljenek egy időszakot. Idézek Szent István intelmeiből, az első magyar nyelvemlékből, Pázmány Péter imáiból. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ezek az emberek mi mindent hagytak ránk. Tudtak imádkozni” – folytatta a Csemadok Életmű díjas szerző, aki korábban pedagógusként dolgozott. Életében meghatározók voltak az egyházi személyek. A gyűjtemény – képanyaga – A tallósi egyház története című könyvem kiegészítésének is tekinthető” – olvasható az előszóban. A tallósi egyház az 1600-as években önállósult. A századok során 3 templom is volt a községben, az első fából készült az 1500-as évek első felében. A második, 1702-ben épült templom a mostani helyén állt. A Szentháromság-templomot 1801-ben fejezték be. A könyv címét a temetőben álló lourdes-i barlang emelvényén olvasható feliratból vette a szerző.

Gágyor József több könyvben foglalkozik a mátyusföldi település történetével. Korábban feldolgozta a szövetkezet, az iskola és a falusi szervezetek történelmét. Helytörténeti munkái mellett a helyi nyelvjárással is foglalkozott, gyermekjátékokat gyűjtött, szótárt állított össze, eddig több mint húsz könyve jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?