Komáromnál rakodtak be a koszovói fegyvercsempészek

Komárom |

<div>Egy szerb lap szerint a Rajna-Majna-Duna-csatornát használja fegyvercsempészésre a volt koszovói kormányfő bűnbandája.</div>

A Dunán csempész fegyvereket Németországból Szerbiába, majd onnan Koszovóba a Ramush Haradinaj egykori koszovói miniszterelnök bandája – írta meg nem nevezett szerb biztonsági forrásokra hivatkozva oknyomozói riportjában a belgrádi Blic című napilap. Az újság szerint a volt kormányfő vezeti az egyik legerősebb bűnbandát Koszovóban, amely évek óta fegyvercsempészetre használja a vízi útvonalat.  Ramush Haradinaj az 1998–99-es koszovói harcok idején az albán többségű Koszovó Szerbiától történő elszakadásáért küzdő Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) regionális parancsnoka volt. A belgrádi hatóságok szerint parancsnoksága alatt több mint háromszáz szerbet és számos, az UCK-hoz nem lojális albánt gyilkoltak meg, továbbá több mint négyszáz embert raboltak el. A hágai Nemzetközi Törvényszék azonban felmentette őt.   A Blic meg nem nevezett biztonsági szolgálati forrásokra hivatkozva egy múlt pénteki akcióról írt: a fegyvercsempészek a németországi Bambergben a fegyvereket vízhatlan táskákba rejtették, amelyeket a hajóteknőhöz kötöztek, majd a Dunán hajózva Komáromnál további árut vettek fel, aztán Magyarországon és Horvátországon át Szerbiába jutottak. A hajók a szerémségi Mitrovicánál kötöttek ki, ahol a fegyvereket teherautóra pakolták, majd Koszovóba szállították. A rakományban 1200 rövidcsövű automata puska, valamint sok könnyűfegyverzet volt. A Blic úgy tudja, hogy a fegyvercsempészbanda vezetője Ramush Haradinaj, az akciókat azonban a gyakorlatban testvére, Daut Haradinaj vezeti.  A lap informátora szerint havonta több tucat homokszállító hajó vesz részt a csempészésben. A fegyverek Koszovóból különböző háborús övezetekbe, akár iszlamisták kezébe is kerülhetnek – tette hozzá. Kiemelte: a fegyvercsempészek szervezettségét bizonyítja, hogy a Duna több pontján is megfigyelőberendezések találhatók, valamint a hatóságok is figyelik a hajókat, eddig mégsem bukott le egyetlen szállítmány sem.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?