Komáromi sikersorozat

Komárom. Rendkívül eredményes hetet zártak a komáromi KFC labdarúgói, hiszen Labay István edző védencei három egymást követő bajnoki találkozójukon kilenc pontot szereztek a III. liga nyugati csoportjában. Méghozzá úgy, hogy ezeken kilencszer találtak az ellenfelek hálójába, az övék viszont mindvégig érintetlen maradt!

Szombaton a tavasszal még második ligás Senica együttese vendégszerepelt a Duna-parti városban. Az egykor szebb napokat látott vendégek kapusa, Uzola korán jött találata ellenére az első játékrészben több gólt nem kapott. Ebben a hazaiak is nagy segítségére voltak, hiszen ziccerek sokaságát puskázták el. Kökényesi, Poruba, Hall, Lučan és Uzola is elügyetlenkedte a góllal kecsegtető helyzeteket. Fordulás után azonban javult a „violák” eredményessége. Előbb ugyan a csereként beállt Dobrý célzott pontatlanul, az 55. percben azonban Kamendy beadását Lučan vágta a hálóba. Nyolc perc elteltével Hall jól időzített gólpasszából Kamendy növelte a vendéglátók előnyét. A 70. percben Uzola megszerezte második találatát, melynél Hall és Lučan játszotta előkészítőként a prímet. A párharc szépségdíjas gólját Šmelko szerezte, aki remekbe szabott cselsorozattal hagyta faképnél az ellenfél védelmét. A végeredményt a végjátékban Lučan szabadrúgásból állította be. Túlzás nélkül elmondhatjuk: a komáromiak lelépték vetélytársukat, s ha értékesítik helyzeteik kétharmadát, akár kétszámjegyű győzelmet is elkönyvelhettek volna. A gyengécske vendégek képességeit minősíti, hogy a kilencven perc alatt mindössze kétszer (kétszer!) találták el a hazaiak kapuját. Sikersorozatának köszönhetően a KFC a középmezőnyből a tabella élcsoportjába került.

KOMÁRNO–SENICA 6:0 (1:0). Gólok: Uzola (5. és 70.), Lučan (55. és 89.), Kamendy (63.), Šmelko (83.). Sárga lap: Hall, ill. Malárik. Játékvezető: Poruban, 420 néző. Komárno: Herko–Kökényesi, Zdeno Kršteňanský, Podlucký, Havetta, Kamendy (72. Barvulský), Poruba (46. Dobrý), Lučan, Uzola, Hall, Tóth (Šmelko). (la)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?