Komáromi rendőrverők

Komárom. Szerdán a hajnali órákban az őket igazoltató rendőrökre támadt négy, 23 és 34 év közötti, magyarországi illetőségű férfi.

Komárom. Szerdán a hajnali órákban az őket igazoltató rendőrökre támadt négy, 23 és 34 év közötti, magyarországi illetőségű férfi. Az erősen ittas állapotban lévő fiatalemberek hajnali fél három körül megpróbáltak behatolni az Európa Szálló akkor már zárt bárjába, s mivel ez nem sikerült nekik, a korlátokat kezdték feszegetni. A bejelentésre helyszínre érkező rendőrök igazoltatni akarták a garázdálkodókat, ám egyikük ököllel úgy arcul ütötte az egyik rendőrt, hogy az 10 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A hatósági személy ellen elkövetett, testi sérülést okozó támadás ügyében folyik a vizsgálat. Végül a két rendőrnek sikerült ártalmatlanná tenni és előállítani a támadókat. A vizsgálótiszt tájékoztatása szerint az ügy súlyosságára való tekintettel kötelező a védelem, az elkövetőknek jövő keddig kell megnevezniük az ügyvédjüket. Ellenkező esetben hivatalból rendelnek ki melléjük ügyvédet. A négy férfi szabadlábon védekezhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?