Kitüntették az Érsekújvári Rockszínpadot

SZÁZ ILDIKÓÉrsekújvár. Nagyszabású bemutatóval ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját az Érsekújvári Rockszínpad a 11. Szent István Esten. Első alkalommal kísérte zenekar és kórus a csapat előadását, összesen több mint 100 szereplő lépett színpadra.

SZÁZ ILDIKÓ

Érsekújvár. Nagyszabású bemutatóval ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját az Érsekújvári Rockszínpad a 11. Szent István Esten. Első alkalommal kísérte zenekar és kórus a csapat előadását, összesen több mint 100 szereplő lépett színpadra. Kovalcsik Zoltán Cirill ferences szerzetes ünnepi szónoklatában Szent István király fiához, Imre herceghez intézett intelmeiből idézett.

„Legyünk büszkék szent királyainkra, nemzetünkre, történelmünkre, családunkra, a hitünkre. Vegyük észre azt, akinek segítségre van szüksége. Karoljuk fel egymást, félretéve egyéni sérelmeinket. Hiszem, hogy létünk erőt ad, együtt vagyunk erősek, és ezt látják a fiataljaink” – mondta Kovalcsik Zoltán Cirill. Az ünneplő közönséget Gejza Pischinger, Érsekújvár polgármestere köszöntötte, és az évfordulóját ünneplő Érsekújvári Rockszínpadnak átadta a Polgármester díját. Stugel Tibor, a társulat alapítója és vezetője vette át a csapat nevében a rangos elismerést. „Köszönöm mindazoknak, akik biztatnak bennünket és látogatják az előadásainkat. Fontos, hogy az ember életében legyenek pillanatok, amikor megszólítják, megveregetik a vállát, méltatják a munkáját, de van ennél sokkal lényegesebb elismerés. Voltunk néhányan, akik megálmodtuk ezt a csapatot, és sokan hittek abban, hogy van jövője és létjogosultsága. Szívből köszönöm a bizalmukat” – mondta Stugel. A zenekarban Kovács László, Szabó Károly, Emmer Péter, Vidovenec Marek, Piller Krisztián és Koós László közreműködött, valamint Lengyel Zsuzsanna, Klacsán Kitti, Kiss Flóra, Baranyai Éva, a párkányi Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola diákjai. A kórusban a Czuczor Gergely Alapiskola énekkara, valamint a párkányi Stilla Pectus kórus tagjai énekeltek. A korszerű hang- és fénytechnika kezelését a társulat első alkalommal bízta profikra. Kiemelkedő volt a két férfi főszereplő, Uzsák Dávid, Jézus és Tihanyi Dániel, Júdás szerepében.

Dinamikus, jól felépített produkció volt, melynek minden perce lekötötte a közönséget. Stugel fellépett a darabban Heródes szerepében, és felejthetetlen alakítást nyújtott Simon Orsolya Mária Magdolna, valamint Keve Ádám Péter és Simon szerepében.

Az Új Szó a KultúrKorzó állandó médiapartnere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?