Kiskorában azt sem tudta, hogy van karácsony

Az egyetemi évek alatt megtalálta élete párját az eperjesi Aneta személyében. Jelenleg egy jogvédő civil szervezetnél segíti a Szlovákiában menedékjogot kérők boldogulását, két rendkívül eleven fiúgyermek apja, és igyekszik alkalmazkodni a számára kissé gyors és kaotikus európai élethez.

„Bevallom, gyermekkoromban a karácsony létezéséről sem tudtam, és eszembe se jutott volna, hogy az én gyerekeimnek egy keresztény ünnep lesz az év fénypontja. De persze azt sem gondoltam volna, hogy mindketten szlovák állampolgárok lesznek. Ahmed most kilencéves, Birak pedig hét múlt, és mindketten már az óvodában készítettek karácsonyfadíszeket, rajzoltak télapót. Nem lehetett megakadályozni, hogy kapcsolatba kerüljenek ezzel az ünnepkörrel, és nem is volt szándékomban megfosztani őket ettől az élménytől. Annál is inkább nem, mert az eperjesi nagyszülők kezdettől fogva elhalmozták őket karácsonyi ajándékokkal. Ahmed novemberben született, és talán az első katartikus élménye a plafonig érő, kivilágított fenyőfa volt. Az eseményt le is videózta a büszke nagypapa, máig szívesen nézegetjük, mekkora szemeket meresztett, és mekkorát nevetett a kicsi a karácsonyfa láttán” – meséli Mahmud, aki már a kezdet kezdetén megtárgyalta szintén jogász feleségével, hogy házasságuk az iszlám és a kereszténység egyenlő arányú megoszlásának jegyében fog telni.

„A szüleim nagyon vallásosak, semmit sem tesznek, amit tilt a Korán, édesapám például még életében nem ivott alkoholt, annak ellenére, hogy ma már Irakban is sokan megszegik ezt a tiltást. Be kell vallanom, a karácsony megünneplését máig nem nézik jó szemmel, nem is küldtük el nekik az említett videófelvételt” – vallotta be mosolyogva riportalanyunk.

A Saabi családban az ajándékozás sem olyan egyszerű, mint másutt. A családfő ugyanis nem szereti hetekig rejtegetni gyermekei ajándékait. „Ezen sokat vitatkoztunk Anetával. Ő ragaszkodik hozzá, hogy mindent dugjunk el, és csak karácsony este, a fa alatt bonthassák ki a gyerekek. Én viszont feleslegesnek tartom ezt a titkolózást, ha találok valamit, aminek szerintem biztosan örülnek, még aznap este oda akarom adni nekik, hogy rögtön láthassam a boldogságot az arcukon. Mostanra kompromisszumot kötöttünk a feleségemmel: a drágább játékokat elrejtjük, a kisebb figyelmességeket pedig előzőleg is odaadhatom a fiúknak, azzal a szöveggel, hogy mást már ne nagyon várjanak karácsonyra. Persze mindketten tudják, ez nem igaz, ezért nagy izgalommal készülnek a fadíszítésre.” A Jézuska-sztorit ugyanis nem kényszerítették a srácokra, Omar és Ahmed tudják, hogy szüleiktől kapják az ajándékokat, a karácsonyfát pedig az egész család közösen díszíti fel. „Kissé átalakítottuk, a magunk képére formáltuk ezt a keresztény egyházi ünnepet. Mivel a feleségem nem kapott vallásos neveltetést, nem is ragaszkodott az éjféli miséhez és az egyéb tradíciókhoz, például adventi koszorúnk sincs itthon, és karácsony este nem eszünk káposztalevest, mivel a családban senki sem szereti. Ilyenkor általában én szoktam kiélni konyhaművészi hajlamaimat, hagyományos iraki ételeket készítek, persze itteni alapanyagokból, amitől az egész menü nemzetközi jelleget ölt” – magyarázta a családfő, néhány étel nevét sorolva, amelyeket sajnos a diktafon segítségével sem tudok itt és most megosztani önökkel.

„Eleinte furcsán éreztem magam Szlovákiában; egyetemista koromban például honfitársaimmal együtt betartottam a Ramadánt, és bár nem imádkoztam rendszeresen, azért valamelyest tartottam magam a Korán alapelveihez. Valószínűleg gyermekkoromban sem györerezett bennem annyira mélyen ez a dolog” – mondja Mahmud, hozzátéve, hogy a rohanó hétköznapok és a gyermeknevelés fáradalmai teljesen elvonják az energiáját az iszlám tradíciók ápolásától, amelyek ma már nem jelentenek lelki szükségletet számára.

A család utoljára 1999-ben járt Irakban, az ottani nagyszülők pedig még sosem látogatták meg őket. Talán majd jövőre, ha Kassán összegyűlik az ehhez szükséges pénz.