„A színházakkal csak baj van” – idézem fel magamban az egykori, ma már a társadalmi élet más szférájában tevékenykedő felelős kultúrpolitikus kijelentését, miközben arra gondolok, mennyivel szegényebbek lennénk a színpadra varázsolt álomvilág nélkül.
Kinek van ma szüksége alternatív színházra?
Mégis: a Rozsnyón 2004-ben második alkalommal megrendezett Nemzetközi Alternatív Színházi Fesztivál mintegy ötezer nézőt mozgatott meg egy hét leforgása alatt, ami kelet-szlovákiai, sőt országos mércével mérve is jelentős eredmény. Tatiana Masníková igazgatónő és színházi rendező szerint az alternatív színház fenntartása nagyon is kemény műfaj.
„Helyzetünk azért sem egyszerű – mondja az Actores talán legfontosabb aktőre –, mert a színház működtetésén kívül egy sor más feladatot is el kell látnunk. A társulat megalakulása idején, 1994-ben még működött a városi kulturális központ, és mi is ezen intézmény égisze alatt kezdtük meg tevékenységünket. 1999-ben viszont önállóvá váltunk, az Actores működtetése nagyobb szabadságot feltételezett. Több önállóságra volt szükségünk a támogatók és a közönség, valamint az alapítványok és a kulturális tárca támogatásának megszerzése terén. Nem sokkal később a város képviselő-testülete – hogy tehermentesítse a költségvetést –, felszámolta a kulturális központot. Ez valóban mintegy hárommillió koronás megtakarítást eredményezett, miközben a megszüntetett központ feladatkörét az Actores Színház vette át. Immár hatodik éve koncerteket, kiállításokat és más rendezvényeket is szervezünk, miközben a város amatőr együttesei és csoportjai fölött is bábáskodunk.”
Támogatás – oda-vissza?
Időközben Rozsnyó tágabb központjában felépült az az eredetileg kultúrotthonnak tervezett építmény, melyből a végén mégiscsak kereskedelmi és kulturális központ lett – elvégre a város is csak pénzből él. Ebben kapott helyet az Actores Színház is, mégpedig a vállalkozóknál lényegesen kedvezőbb bérleti feltételek mellett. Ez persze már elég ok arra, hogy a közvélemény a társulat kedvezményezettségét, a támogatás nem transzparens módon történő átcsoportosítását feltételezze a háttérben.
„A központ átadását követően a városi képviselő-testület döntött úgy, hogy az épület helyiségeinek hatvanegy százalékát használó Actores Színház alacsonyabb bérleti díjat fizessen, mint a vállalkozók – világosít fel Dávid László, a 1. Rožňavská részvénytársaság igazgatója. (Ez a vállalat a kereskedelmi és kulturális központ tulajdonosa.) – Mindamellett figyelembe kell venni azt is, hogy a színházon keresztül a város a művészeti csoportok és együttesek, valamint rendezvények egész sorát támogatja, és az általuk elvégzett munka a város jó hírnevét öregbíti. Meglehet, sokan a színtársulat működésével hozzák összefüggésbe a 1. Rožňavskának az évek során felhalmozott veszteségeit, de az igazság az, hogy ezek másutt keletkeztek. Ráadásul a város által az Actores Színháznak támogatás gyanánt kifizetett összeg egy része visszakerül a városhoz, hiszen az említett részvénytársaság kizárólagos tulajdonosa maga a város.”
Hogy ez miképp lehetséges, ha a társaság folyamatosan nyeli a pénzt, egyelőre talány számomra; az viszont tény, hogy a tavalyi év végi 4,3 millió koronás veszteség helyett 2005 első felében végre ötezer koronás hasznot tudtak felmutatni.
Csodára várás helyett...
„Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk a városnak viszonozni a támogatást – mondja Masníková –, hiszen a countrybáltól kezdve a Télapó-ünnepélyekig mindent megszervezünk. Legbüszkébbek mégis a Nemzetközi Alternatív Színházi Fesztiválra lehetünk, melynek már készítjük a harmadik évfolyamát. A tavalyin tizenkét társulat vett részt, és érkeztek tanárok, lektorok és más színházi szakemberek a párizsi Sorbonne-ról, de Csehország és Lengyelország színművészeti főiskoláiról is. A rozsnyói fesztivál különlegessége, hogy egy teljes héten át együtt vannak a szakma képviselői, és ezáltal alkalom nyílik az eszmecserére, egyfajta kötetlen fórum létrehozására. Nem titkolt célunk, hogy Rozsnyót az alternatív színjátszás hazai központjává tegyük. A színművészeti főiskolák növendékei már korábban felfigyeltek ránk, de a pénz hiánya miatt sajnos sok, Pozsonyból, Brünnből jelentkező fiatal tehetséget el kell utasítanunk.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.