Kevesen jelentkeznek

Losonc. Alig tizenöt év alatt egytizedére csökkent a magyar nyelven oktatott halláskárosult gyerekek száma a speciális oktatással foglalkozó losonci bentlakásos intézményben. Ha ez azt jelentené, hogy csökkent a halláskárosult iskolaköteles gyermekek száma, a hír akár örvendetes is lehetne.

Losonc. Alig tizenöt év alatt egytizedére csökkent a magyar nyelven oktatott halláskárosult gyerekek száma a speciális oktatással foglalkozó losonci bentlakásos intézményben. Ha ez azt jelentené, hogy csökkent a halláskárosult iskolaköteles gyermekek száma, a hír akár örvendetes is lehetne. Ám nem erről van szó, hanem inkább arról, hogy a gyerekeket nem a megfelelő iskolába íratják be. A létszámcsökkenés miatt idén őszszel veszélybe kerülhet a magyar nyelvű alsótagozatos képzés léte is. Míg az 1984/85-ös tanévben még több mint hetven magyar nyelvű oktatásban részesülő beszédhibás és halláskárosult gyerekkel foglalkoztak az előkészítő osztálytól a kilencedik évfolyamig, 2003 tavaszára alig 8-10 gyermekkel. Sőt, még ez a létszám is állandóan változik, mert –anyagi vagy egyéb személyes okok miatt – egy-két magyar tanuló a tanév közben is elhagyja az intézetet. A pedagógusok és nevelők szerint a jelentkezés iránti mostani érdektelenség abból eredhet, hogy a halláskárosult gyermekek szülei nem veszik figyelembe gyermekük speciális oktatásának fontosságát. Egyszerűen a helybeli alapiskolába vagy kisegítő iskolába íratják be gyermeküket, ahol az nem kaphatja meg az őt megillető oktatást. Fontos tényező lehet az is, hogy a bentlakásos iskolával járó költségek növekedtek. Az iskola mindezek ellenére arra figyelmezteti azokat a szlovákiai magyar szülőket, akiknek halláskárosodott vagy beszédhibás gyermekük van, hogy a gyermek egészséges fejlődése érdekében gondolkodjanak el a speciális oktatás szükségességéről. „Az iskola pedagógusai évtizedek óta halláskárosult és beszédhibás gyermekekkel foglalkoznak. A szülőknek tudniuk kell, mi az igazán jó megoldás gyermekük számára” – nyilatkozta Petik Hedvig, nevelő. A halláskárosultakat oktató bentlakásos iskola vezetése felhívja az érintett szülők figyelmét, hogy jelentkezéseiket juttassák el az iskola címére: Základná škola internátna pre sluchovo postihnutých, ulica K. Supa 48, 984 03 Lučenec. Érdeklődésükre készséggel válszolnak a 047/ 43 23 309-es telefonszámon vagy személyesen az iskolában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?