Kevés a pénz, nincs elég munkás

A dél-nyugati régióban – köztük a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban – eddig csak a gazdák fele kapta meg a támogatást, míg az ország többi részében ez az arány eléri a 80 százalékot.DunaszerdahelyPénteken agrárfórumot szervezett a Szlovák Agrárkamara és a mezőgazdasági minisztérium.

A dél-nyugati régióban – köztük a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban – eddig csak a gazdák fele kapta meg a támogatást, míg az ország többi részében ez az arány eléri a 80 százalékot.

Dunaszerdahely

Pénteken agrárfórumot szervezett a Szlovák Agrárkamara és a mezőgazdasági minisztérium. Gabriela Matečná mezőgazdasági miniszter értékelése után a pályázati lehetőségekről is tájékoztatták a gazdákat.

Az agrárkamara jelenlévő tagjainak, mintegy nyolcvan–száz gazdának a mezőgazdasági miniszteren kívül a tárca szakemberei, valamint Tóth Katalin, a magyarországi mezőgazdasági minisztérium helyettes államtitkára számolt be az aktuális információkról. Patasi Ilona, a Szlovák Agrárkamara elnöke lapunknak elmondta, az érdeklődők kérdéseket is feltehetnek az előadóknak. Gabriela Matečná ismertette a minisztérium prioritásait, beszámolt a tárca elmúlt egyéves tevékenységéről, valamint érintette azokat a problémákat, amelyek jelenleg foglalkoztatják a minisztériumot és a gazdákat. Ilyen egyebek mellett a foglalkoztatottság a mezőgazdasági ágazatban, a termőföld védelme és a hazai élelmiszerek arányának növelése a bevásárlóközpontokban. Juraj Gudába, a mezőgazdasági minisztérium vidékfejlesztési és közvetlen támogatások osztályának vezérigazgatója beszélt a pályázati felhívásokról. Közölte, hogy eddig a 2014–2020-as időszakra megítélt 2,1 milliárd eurós támogatási költségvetés 51 százalékára kötöttek szerződést. Juraj Kožuch, az Agrárkifizető Ügynökség igazgatója elmondta, kisebb összegű és célirányos pályázatokkal segítenék a gazdákat, amelyek célja, hogy hazai élelmiszer kerülhessen a hazai fogyasztók asztalára. Közölte, hogy a feldolgozóiparra szánt támogatást már kimerítették. Rámutatott, hogy korábban nélkülözhető fejlesztéseket – például pálinkafőzde megalapítását – finanszíroztak a pénzcsomagból, ami szerinte nagy hiba. „A kérvényezőknek alig lesz szükségük a tanácsadók segítségére” – mondta az új pályázati felhívásokról Kožuch. Az igazgató beszélt arról is, hogy 2015-ben új rendszerrel mérték be a földterületeket, ezért a dél-nyugati régióban – köztük a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban – eddig csak a gazdák fele kapta meg a támogatást, míg az ország többi részében ez az arány eléri a 80 százalékot. „Az ellenőrzések nagy része lezajlott, készülnek a határozatok. A napokban legalább ezer határozatot kézbesítünk, hogy az érintett régiók, a Dunaszerdahelyi, a Galántai, a Tőketerebesi, az Alsókubíni, a Nagymihályi járásban is elérjük az országos átlagot. Az Agrárkifizető Ügynökség nem politikai tényező, ez nem a dél-szlovákiai régió ellen irányult” – magyarázta Kožuch. Patasi Ilonától megtudtuk, körülbelül 150–200 kérvényező még nem kapta meg a támogatást, amely bizonytalanságot kelt a termelők körében. A dotációk ellenére sok gazda továbbra is szkeptikus. Néhányan rámutattak, hogy a kistermelőknek kevés lehetőségük van a gazdaságok fejlesztésére, vagy a foglalkoztatásra. Pénzből és munkásból is kevés van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?