Két év alatt drasztikusan emelkedtek a művészeti alapiskolák díjai

Nagymegyeri művészeti alapiskola
Nagymegyer/Bős |

Az utóbbi két évben duplájára növekedtek a nagymegyeri és a bősi művészeti alapiskolák szülői hozzájárulási díjai. A művészeti oktatás fontosságát az önkormányzatok elismerik és lehetőségeik szerint támogatják is őket mindennapi működésükben.

A települések önkormányzatai által elfogadott költésgvetésben megadták az iskoláknak azt, amit kértek, komolyabb beruházásokat vagy nagyobb fejlesztéseket azonban ebből nem tudnak finanszírozni. Mindkét művészeti alapiskola igyekszik forrásait pályázati úton kiegészíteni.

Nagymegyer

Akkor van művészeti iskola egy településen, ha az önkormányzat be tudja illeszteni a költségvetésébe az iskola támogatását, mert az állam által adott összegből nem tudják fenntartani őket, mondta el Csicsay Földes Éva, a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola igazgatója. 

Az első drasztikus emelés náluk két évvel ezelőtt volt, amikor a fél évre szóló individuális hangszeres oktatás díját 60 euróra vitték fel 37,50 euróról, majd a legutóbbi emelésnél már 80 euróra.

„Ennek az az oka, ami egész Szlovákiában, hogy egyszerűen rosszul finanszírozottak a művészeti alapiskolák. 

A fejkvóta nálunk nagyon alacsony, összehasonlításképp egy nappali tagozatos alapiskolás tanulóéval, mi csak annak harmadát kapjuk meg az államtól. 

Évente több százezer eurót kell kifizetnünk a bérekkel, az elvezetésekkel, a rezsivel együtt, ehhez az állam a fejkvóta alapján csupán a szükséges összeg háromnegyedét teszi hozzá és ebben még nincs benne a rezsi, a fenntartás és a fejlesztés sem” – osztotta meg az igazgatónő. 

A művészeti iskolának az egyetlen bevételi forrása a tandíj, amit az emelkedő áraknak megfelelően nekik is emelniük kell. 

A művészeti alapiskolákat országos szinten tömörítő egyesület jelenleg is azon van, hogy az alapiskolákhoz és januártól az óvodákhoz hasonlóan a művészeti alapiskolák finanszírozását is az állami költségvetésből biztosítsák normatív módon, valamint, hogy a fejkvóta emelkedjen.

A 2025-ös évre vonatkozó városi költségvetést a 2024. december 11-én tartott testületi ülésen fogadták el, melyben 120 000 euró szerepel a Janiga József Művészeti Alapiskola finanszírozására. 

Annak ellenére, hogy nem azt a fejkvótát kapjuk, amit egy alapiskola, a elvárások nagyon hasonlóak velünk szemben is, szakképzett pedagógusokat vehetünk csak fel, folyamatosan képezniük kell magukat és ugyanabba a fizetési bértáblázatba tartoznak. Ha fejleszteni szeretnénk, akkor pályázunk. Nemrégiben kifestettük a koncertterem falát, rendbetettük a kertet az udvaron, kültéri színpadot építettünk. Főleg a Bethlen Gábor Alaphoz, a Rákóczi Alapítványhoz, a Kultminorhoz és a Kukkoniához pályázunk

 – osztotta meg Csicsay Földes Éva.

Bős

A bősi Csörgő Zsuzsa Művészeti Alapiskola igazgatója, Vida Gabriella elárulta, hogy a 2023-as évvégi testületi ülésen megszavazott mérsékelt emelés megkönnyítette a szülőknek az alkalmazkodást. Az alapiskolában korábban 6 és 7 euró volt a havi hozzájárulás havonta egy diák után, 6 euró a kollektív foglalkozásoknál, a képzőművészetinél és a táncnál, illetve 7 euró a zenei és az egyéni foglalkozásoknál. Ezt 2023 szeptemberében 9 és 10-re emelték, majd 2023 végén, egészen 2024. júniusáig a csökkentett 13 és 14 eurós havi díjat hagytak jóvá és azt követően lépett csak életbe a magasabb, jelenleg is érvényben lévő havi 17 és 18 euró. 

Az iskola vezetősége akkor attól tartott, hogy ha hirtelen emelnének, akkor többen kiiratkoznának, ám ez nem igazolódott be teljesen. 

Ugyan a táncról többen kijelentkeztek, de idén szeptembertől annyival többen jelentkeztek, hogy az összlétszám végül változatlan maradt. 239 diák tanul az intézményben, ebből a zenei tagozaton 109-en, rajz tagozaton 94, míg táncon 36 fő tanul. Az iskolának egy felnőtt tanulója van, mégpedig dob szakon.

Bős város képviselői az idei utolsó testületi ülésen fogadták el a település 2025-ös költségvetést, melyben megszavazták azt az összeget, amelyet az intézményt kért. Ez a tervezet pedig olyan részösszegeket is tartalmaz, amiket a jövőbeni fejlesztésre, javításra, segédeszközök vásárlására és pótlásra fordíthatnak majd. 

Annak ellenére, hogy tavaly még mennyire aggódtunk a jövőbeni finanszírozáson, nincs rossz helyzetünk. Decemberre sikerült minden számlát kifizetnünk, az iskolának nincs semmilyen tartozása, a fizetések is biztosítottak, valamint még kis segédeszközökkel is sikerült az iskolánkat tovább fejleszteni. Mindemellett pályázunk is az Állami Vízgazdálkodási Építővállalatnál, ahol már kétszer nyertünk

 – számolt be lapunknak a bősi művészeti alapiskola igazgatója.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?