Készül-e szabadságra, üdülésre idén nyáron?

Karin Kohuláková, 25 éves, a Rozsnyói Turisztikai Információs Központ vezetője:
Idén nyáron nem megyek sem nyaralni, sem szabadságra. Munkám szempontjából éppen a nyári idény a legerősebb. A szabadságot inkább ősszel vagy tavasszal veszem ki.

Karin Kohuláková, 25 éves, a Rozsnyói Turisztikai Információs Központ vezetője:

Idén nyáron nem megyek sem nyaralni, sem szabadságra. Munkám szempontjából éppen a nyári idény a legerősebb. A szabadságot inkább ősszel vagy tavasszal veszem ki. Egyébként a közelmúltban lakást vettem, ezért most nem is lenne pénzem a nyaralásra.

Tokár Viktor, 25 éves, Bodrogszerdahely, a Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskola hallgatója:

Mint minden évben, most is elmegyünk kirándulni. Eddig Magyarország és Szlovákia kedvelt helyeit látogattuk meg, most barátaimmal és a párommal együtt Bulgáriába, Burgasz környékére vagy Várnába megyünk, ahol valamivel olcsóbb a szabadság, mint a „nyugati” tengerpartokon. Gyermekkoromban már jártam ott, s most szeretnék a barátaimmal is eltölteni ott néhány napot.

Korpás Éva, 32 éves népdalénekes, Komárom:

Július közepén egyhetes néptánctáborba megyünk Simonpusztára, ahol nem csupán nyaralni fogunk, hanem énekfoglalkozásokat is vezetek. De azért jut majd idő a szórakozásra is, a tábor nagyon szép környezetben van, lehet strandolni, a gyerekeket játszóházak, színes programok várják. Ha sikerül, idén nyáron szeretnénk eljutni a tengerhez is, bár egy kicsit aggódom, hogy kétéves Áron fiunk hogyan bírja majd a hosszú utat. A hatéves Lilinek viszont egészségügyi okok miatt nagyon jót tenne a tengeri levegő. (kov, hgy, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?