Keleti kórházgyógyítás

Kassa. Kassa megye idei költségvetésének jóváhagyásakor még nem lehetett tudni, mekkora támogatást kapnak az egészségügyi intézmények.

Kassa. Kassa megye idei költségvetésének jóváhagyásakor még nem lehetett tudni, mekkora támogatást kapnak az egészségügyi intézmények. A megyei képviselő-testület hétfői ülésének legörömtelibb pontja a büdzsé módosítása volt, a bevételi oldalra ugyanis az egészségügyi minisztérium jóvoltából plusz 67 millió korona került. „Ezt a pénzt már el is osztottuk, a lehetőségekhez mérten folytatjuk a megkezdett építkezéseket, javítjuk a kórházak felszereltségét. Ez az első megye, ahol valamennyi ide vonatkozó átvételi jegyzőkönyvet sikerült aláírni” – közölte lapunkkal Múdra Rozália, a megyei hivatal igazgatója, hozzátéve, hogy az egészségügyre jutó pénz jóval kevesebb a szükségesnél. Nagymi-hályban például csupán a megkezdett egymilliárd koronás építkezés egy részének befejezéséhez 270 millió korona kellene, ám idén csak 32 millió jut.

A megyének merész tervei vannak a támogatás megsokszorozására: a kapott összegnek legalább ötszöröséhez az EU-s strukturális alapokból szeretnének hozzájutni. „Nemrég két napig kalauzoltam a megye intézményeiben az uniós támogatások egyik vezető brüsszeli szakemberét, aki jó esélyt lát az említett összegek megszerzésére. A rozsnyói kórház fejlesztési elképzeléseit például külön kiemelte” – tudtuk meg a hivatal igazgatójától.

Tovább folynak az átszervezések a megye fennhatósága alá tartozó négy kórházban. Rudolf Bauer, a megyei elnök az év elején azt ígérte, decemberig nullára csökkentik a veszteségeket, ehhez azonban radikális takarékossági intézkedésekre van szükség.

Az eddigi adatok azt mutatják, hogy – legalábbis a körülményekhez képest – Tőketerebesen a legjobb a helyzet. A négy kórház közül ez a legkisebb, adósságaikat a minisztérium tavaly teljes egészében kiegyenlítette, ám a késedelmi kamatok, illetve a különböző bírságok továbbra is az intézményt terhelik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?