Kassai vita a romákról

Kassa. A megyei képviselő-testület jóváhagyása nélkül kezdi el a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatására létrehozott program megvalósítását a megyei hivatal. Az anyagot előzőleg a szociális bizottság is átdolgozásra javasolta, azaz jelenlegi formájában nem hagyta jóvá.

Kassa. A megyei képviselő-testület jóváhagyása nélkül kezdi el a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatására létrehozott program megvalósítását a megyei hivatal. Az anyagot előzőleg a szociális bizottság is átdolgozásra javasolta, azaz jelenlegi formájában nem hagyta jóvá. A program kidolgozója, Imrich Fülöp hivatali igazgatóhelyettes szerint az egyes pontokat kifogásolók nem olvasták el figyelmesen az anyagot, mivel olyasmit is hiányoltak belőle, ami szerepelt benne. A képviselők annak ellenére utasították el az előterjesztett tervezetet, hogy a tegnapi ülésen felszólalt az Európai Bizottság egyik hazai képviselője, aki burkoltan bár, de dicsérte és támogatásáról biztosította a szóban forgó anyagot. Egyes képviselők szerint nem helyes, hogy szociálisan hátrányos helyzetűek alatt kizárólag a roma nemzetiségűeket értik. Mások a duplicitást szeretnék elkerülni, és csak a már meglévő felzárkóztatási program részeként tudják elképzelni az említett dokumentumot, mivel mindkettőben szerepelnek művelődésre, egészségügyi ellátásra és munkahelyteremtésre vonatkozó javaslatok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?