Jövő héten újra Csallóközi vásár

Színpadra áll a Beatrice, a Magna Cum Laude, Demjén Ferenc és a TNT.DunaszerdahelySzeptember 22-én, csütörtökön kezdődik a 36. Csallóközi vásár.

Színpadra áll a Beatrice, a Magna Cum Laude, Demjén Ferenc és a TNT.

Dunaszerdahely

Szeptember 22-én, csütörtökön kezdődik a 36. Csallóközi vásár. A négynapos rendezvényre a dunaszerdahelyi Szabadidőparkba várják az érdeklődőket.

„A vásár kezd fesztivállá alakulni: olyan programok követik egymást, amelyek inkább fesztivál jellegűek” – nyilatkozta a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal pénzügyi és vagyonnyilvántartási főosztályának vezetője, a vásár főszervezője. Pápay Zoltán elmondta, a rendezvény továbbra is ingyenes. A Csallóközi vásár tavaly 20 000 euró nyereséggel zárult. Idén a színvonalasabb műsorok miatt kevesebb haszonnal számolnak. A délutáni programokkal a gyerekeknek kedveznek, a kora esti órákban már az időseké a főszerep: nótaénekesek szórakoztatják a közönséget. A fiatalok szórakoztatására a helyszínen fölállítottak egy diszkósátrat. A sátorban kizárólag a mai slágereké lesz a főszerep. „Olyan neves és a széles réteget megszólító zenekarokat, előadókat hozunk minden évben, amelyek, illetve akik valódi élményt jelentenek a nézőközönségnek. Csütörtökön a Beatrice, pénteken a Magna Cum Laude és a TNT, szombaton pedig Demjén Ferenc, a Bon-Bon és Feke Pál áll színpadra” – mondta a főszervező. A nagy nevek mellett minden évben megszólítják a helyi zenekarokat és csoportokat is. A kezdeményezés, hogy visszaváltható poharakkal tennék környezetbaráttá a vásárt, idén nem valósul meg. „Az ökopoharak bevezetésének feltétele, hogy körbe kell keríteni a vásár területét, ez a stadionépítés miatt csak 2018-ban valósulhat meg” – tette hozzá a főszervező. A vásár újdonsága az adrenalinpark lesz. A tízméteres mászófalat és a kötélpályát ingyen lehet kipróbálni. A borutcában a magyar, román és szlovákiai borok mellett olasz, toszkánai borokat is kóstolhatnak. „Külön figyelmet szenteltünk a dél-szlovákiai borászokra. Idén először Muzsláról, valamint a kürti borvidékről is kínálják a borokat” – folytatta a főszervező. A DAC Aréna építése érinti a vásár területét. „Jó az együttműködésünk a klubbal, a területet a vásár előtt a kivitelező rendbe teszi. A hinták és a mutatványosok egy része átkerül a sportcsarnok túloldalára” – tájékoztatott Pápay Zoltán. A színpad előtti részre is sátrat állítanak. „Tavaly a 15 méter széles sátrak alá befújt a szél, idén 25 méter széles sátrakat rendeltünk, hogy akkor se maradjanak el a koncertek, ha kedvezőtlen lesz az időjárás. A színpad mindkét oldalára LED-paneleket helyezünk ki, hogy mindenki jól láthassa és élvezhesse a koncertet” – szögezte le Pápay Zoltán. A vásárban összesen 50 ezer ember fordul meg. A stadionépítés befejezése után szeretnének felállítani egy állandó színpadot és megfelelő szociális helyiségeket is kialakítanának. A parkot tovább szépítenék, bekerítenék. Később kibővített központi parkként működtetnék a vásár területét. (szk, PR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?