Jeles vendég Komáromban

Komárom. Heizer Antal, Magyarország új pozsonyi nagykövetének első, fővároson kívüli hivatalos útja Komáromba vezetett, ahol fogadta őt Bastrnák Tibor polgármester, majd részt vett a Selye János Egyetem könyvtárának ünnepélyes átadásán.

Komárom. Heizer Antal, Magyarország új pozsonyi nagykövetének első, fővároson kívüli hivatalos útja Komáromba vezetett, ahol fogadta őt Bastrnák Tibor polgármester, majd részt vett a Selye János Egyetem könyvtárának ünnepélyes átadásán. A diplomata korábban a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke volt, ezért, mint nyilatkozta, a kisebbségek, így a szlovákiai magyarság ügyét is szívén viseli. Véleménye szerint egy kisebbség akkor tud jól működő közösséget alkotni, ha mind az anyaország, mint az állam, ahol él, segíti őt ebben. Bastrnák Tibor a nagykövetet mindenekelőtt a várrendszer fejlesztési lehetőségeiről és a tervezett új híd projektjéről tájékoztatta; mindkét tervezetet Dél-Komárommal közösen szeretné megvalósítani a város. Haizer Antal a találkozón felvetette: Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz, és a rendezvénysorozatok keretében Komárom is bemutatkozási lehetőséget kaphatna; ennek eléréséhez segítséget is ígért. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?