Izmosodó jobb

Európa nem tanul – szűrhetném le a történelmi tanulságot arra gondolva, hogy az öreg kontinens szinte minden szegletében virágzik a gyűlölet ideológiája, a nácizmus. Fél évszázaddal a holokauszt után még mindig náci perektől ír a sajtó, ám a vádlottak padján nem háborús bűnösök, hanem a legfiatalabb korosztály képviselői ülnek. Persze, már az is eredmény, hogy bíróság elé állítják őket.

Dühösek és veszélyesekTörténetemet a kilencvenes évek elején kell kezdenem; ekkor ismerkedtem meg Z.-vel, a huszonéves fiatalemberrel, aki azzal „büszkélkedhetett”, hogy már az előző rendszerben megjárta a börtönt. „A rendszer ellensége voltam, ideológiai okokból ültettek le” – magyarázta, s mivel akkoriban elég sok, egykor „osztályidegennek” számító egyén mozgott a fővárosban, nem is firtattam a dolgot. Z. a maga módján művelt fiatalember volt, ami azt jelenti, hogy bármilyen témához hozzá tudott szólni, ám egy idő után mindig visszatért egy pontra: arra, hogy mindenről más tehet. Általában a zsidók, a cigányok, a rendszerváltást követően pedig a Közel- és Távol-Keletről csőstől özönlő bevándorlók – sőt diákok –, akik szerinte „felforgatják a rendet”.

Megszoktam, hogy gyűlöli az idegeneket, de a „tiszteljük egymás agybaját” elv alapján sosem próbáltam meggyőzni őt nézetei helytelenségéről, veszélyességéről.

‘93-ban tűnt el ismét; közös ismerőseinktől tudtam meg, hogy megint bajos ügyei lettek az igazságszolgáltatással, miután néhány tucatnyi náci témájú könyvet próbált áthozni a cseh–német határon. Ekkor derült ki róla az is, hogy már a szocializmus éveiben a szárnyait bontogató újnáci mozgalom oszlopos tagja volt, egyike annak az alig egytucatnyi embernek, akiket az állambiztonsági szervek fasiszta eszmék terjesztése miatt állandó megfigyelés alatt tartottak.

Z. mostanság politikai karriert építget, az is megeshet, hogy „líder” lesz belőle. Tavaly ugyanis saját szememmel láttam, amint tiltakozásként – vagy elrettentés céljával? – rossz emlékű „ludák”-egyenruhában masírozott végig Komárom utcáin.

Lehet, hogy ma már nem is akarna velem barátkozni...?

Kik ők?

Jobboldali szélsőségesek, akiknek lételemük a gyűlölet szítása, és akik újabban nem riadnak vissza a legbrutálisabb módszerek alkalmazásától sem – egyszerűsíthetném le a dolgot. Hogy a brutális módszerek alatt mit kell érteni? Természetesen a fizikai bántalmazást, mely általában a másféle bőrszínűek vagy nemzetiségűek ellen irányul, a fővárosban viszont „divatba jött” a punk szubkultúrához tartozóknak, illetve az ún. anarchistáknak a verése is. Egy fiatal punk ismerősöm ekképp vallott erről: „Teljesen mindegy, hogyan viselkedsz, a bőrfejűek úgyis beléd kötnek – már ha létszámfölényben vannak. Az egyetlen okos megoldás a menekülés, különben véged. Tavaly az egyik ismerősömet Pozsony-Ligetfaluban lerángatták az autóbuszról, és lerugdalták az egyik veséjét. Bár tett feljelentést, a tettesek nem kerültek kézre, de ha elfogták volna is őket, nehéz bebizonyítani, hogy faji indíttatású bűncselekmény történt, hiszen fehér ember vert fehéret. A legrosszabb az, hogy sosem tudhatod, mi lapul a zsebeikben; mert a rugós kést rég kinőtték, sokuk könnyen hozzá tud jutni lőfegyverekhez is. Gyakran élet és halál kérdése, hogy idejében meg tudsz-e ugrani.”

A neonácizmus talajában gyökerező szkinhed mozgalom a Szlovák Köztársaság megalakulása, tehát 1993 januárja óta három nagy hullámban érte el az országot – 1995-ben, 1997-ben és 2000-ben. A bőrfejűek száma a rendőrség szerint néhány százra tehető, de az emberi jogi szervezetek képviselői ezres nagyságrendeket emlegetnek. Az ügy pikantériája mindamellett az, hogy a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején Nagy-Britanniában létrejött Skinheads mozgalom képviselőinek semmi közük nem volt a jobboldali extrémizmushoz, illetve a fajgyűlölethez. A kemény kétkezi munkából élő, fejüket kopaszra borotváló fiatalok mindössze a munkások jogainak a védelmét tűzték ki célul. Csak később, a gazdasági válság idején jelentek meg az olyan nézetek, miszerint a külföldről az országba áramló olcsó munkaerő tehet arról, hogy munkások tízezrei kerülnek az utcákra. Később mindenért őket okolták, és megoldásként az ország „megtisztítását” tűzték ki célul.

Ezek a fiatalok találtak egymásra később a fajgyűlölet eszméjében.

Már a világhálón is

A szlovákiai szkinek kedvenc tartózkodási helye egykor a Moszkva-utcai Gemer nevű söröző, illetve az egykori BEZ üzem helyén működő klub volt. Mivel mindkettőt bezárták, más „fórumot” kellett keresni. Erre pedig jó lehetőséget kínált a rohamosan hódító világháló.

Az internet útján gyűrűztek be az országba az olyan mozgalmak, melyeket korábban még hírből sem ismertünk. Ha pedig bejöttek, jól meg is vetették lábukat az emberi butaság talaján; a táguló világnak köszönhetően nekünk is van ma Slovak Hammer Skins, Blood and Honour Division Slovakia, Combat 18 és SS AG Slovakia mozgalmunk, az olyan „echte hazafias” megmozdulásokról, mint például a Biela slovenská jednota (Fehér Szlovák Egység) már nem is beszélve. A szinte ellenőrizhetetlen közegben nagyon jól terjed a náci irodalom, illetve a zene is. Az az időszak, amikor a hazai porondon egyetlen zenekar – a sokat sejttető nevű privigyei Krátky proces – merte csak nyíltan vállalni a náci eszméket, rég a múlté. Ma bárki letöltheti a cigányok, zsidók kiirtására, illetve az új világrend helyreállítására buzdító, magvas gondolatokat hordozó háromakkordos opusokat a világháló megfelelő honlapjairól, de létezik CD- és könyvküldő szolgálat is, mely gyorsan, tisztán, de főképp diszkréten dolgozik.

A diszkréció ezekben a körökben különben is kötelező, mondhatni: a megmaradás záloga. „Ha valamilyen akció készül – mondta egyik, magát érthető okokból megnevezni nem kívánó hírforrásom –, azt mindig nagy titokzatosság övezi. Általában baráti vagy magánjellegű összejövetelként terjed a híre, és csak a legutolsó pillanatban derül ki a kezdés időpontja, illetve a helyszín. A szervezők ilyenkor kibérelnek egy kocsmát vagy lepukkant vidéki kultúrházat, ahová csak a meghívottak léphetnek be. Nagyon nehéz bekerülni a kemény magba, de aki már ott van, az mindig mindenről idejében hírt kap.”

A turpisságra olykor mégis fény derül, és a rendőrség lecsap a mulatozó társaságra. Néhány hete is ez történt az egyik erdőháti kis faluban. A polgármester és a kultúrház vezetője azt sem tudta, kinek adta bérbe az intézményt.

Ügyes-bajos dolgok

Komoly problémáról van szó, ezt jelzi, hogy a rendőrség 2002-ben például háromszor több rasszista indíttatású bűncselekményt jegyzett fel, mint a korábbi években.

Z. csak egy a sok közül, akiknek fasiszta eszmék terjesztése miatt gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással. 2004. november 2.-án kezdődött a turócszentmártoni bíróságon az a per, melynek vádlottjai az N.S. Band nevű zenekar tagjai. A fő vádpont ellenük nem az, hogy hamisan játszottak, hanem hogy dalaikkal idegengyűlöletet szítottak. Persze az N.S. Band is csak egy a sok zenekar közül, melyek az ún. „szürke zónában” fejtik ki áldásos tevékenységüket. Ez azt jelenti, hogy kizárólag a már említett „baráti összejöveteleken” lépnek fel, kerülik a nyilvánosságot, szerzeményeiket sem a rádió, sem a televízió nem játssza. A zenekar tagjainál tartott házkutatások során fajgyűlöletre uszító hanghordozók, röplapok és újságok sokasága került elő. A banda különben saját hanghordozókkal is büszkélkedhet; a legutóbbira, mely a Dicső korszak címet viseli, olyan hangzatos címet viselő szerzemények is felkerültek, mint az Áruló nem leszek, a Ku-klux-klan vagy a Parazita. Szövegeik fordításától és méltatásától most inkább eltekintek.

Egy másik „jelensége” az újnáci mozgalomnak a kassai I. Mižák, aki első ízben 2003. júniusában bukott le, és kapott egy év felfüggesztett büntetést. A vádirat szerint mindezt azért, mert kiadta és terjesztette az Edelweiss című lap egy példányát, amivel a polgárok egy csoportjának emberi és szabadságjogaira tört. Az akkor még kiskorú fiatalembernek egy év sem kellett ahhoz, hogy Kassa és Eperjes között újra tiltott dolgon kapják – ekkor többtucatnyi fasiszta feliratokkal és szimbólumokkal „ékesített” trikó került elő gépkocsija csomagtartójából. Rács mögé dugták, ám az élelmes fiatalember a világháló egyik neonáci honlapján kérte a civilizált világot, hogy támogassa jogi védelmét. A „kollégák” pedig gyűjtést szerveztek, melynek eredményeképpen össze is gyűlt néhány ezer euró. Arról, hogy ez eljutott-e a címzetthez, nincs tudomásunk.

Végezetül, de nem utolsósorban meg kell említenünk a Budapesten tanuló Bácsfi Dianát, aki – mint a bíróságon elmondta – nem is gondolt arra, hogy hivatalosan is bejegyeztesse a Magyar Jövő Csoport nevű szervezetet, mivel annak célkitűzései antidemokratikusak. A Szálasi Ferenc egykori nyilasvezetőt dicsőítő filozófiahallgatót most azzal vádolják, hogy több ízben is nyilaskereszttel ellátott plakátokkal toborozta előadásaira, illetve a tüntetésekre a közönséget, és ruházatán is viselte ezt a tiltott hatalmi szimbólumot. Bácsfi a tárgyaláson is elismerte, hogy ő a nyilasok eszmei követője, ám ügyében végső döntés csak februárban várható. Hasonló a helyzet a Vés és Becsület nevű, magát hungaristának tartó szervezettel is, melyet első fokon betiltott a bíróság. A rendezvényeiken titokban készített felvételek alapján ugyanis kiderült, hogy tevékenységük mások jogainak, méltóságának megsértésére irányul.

Epilógus helyett

Még jó, hogy a hivatalos szervek figyelnek...

Pozsony, 2004 utolsó napjainak egyike. Teljesen hétköznapi délután, mely arról szól, hogy az ember megtér hajlékába, s családjával, szeretteivel éli meg a nap hátralévő részét. Illetve: talán erről kellene szólnia, ám nem biztos, hogy a sors is így akarja.

A központban lévő buszpályaudvar mindig érdekes hely. Mindenféle emberek összejönnek – értelmiségiek, melósok, diákok, hajléktalanok, sőt olyanok is, akikből „még bármi lehetett volna”, ha el nem rontják valahol félúton. Jelek a falon, jelek az ablak üvegén, és megkockáztatom: jelek a homlokokon.

„Hol vagyunk már!? – bődül fel a kigyúrt agyú fiatalember a peron fölötti dohányzóban – Jó, hogy nem magyarul fog itt nekem ugatni az egész város!”

Nyilvánvalóan bántja, hogy a két hajléktalan magyarul beszélget. A helyzet feszültté válik, majd a tettlegességig fajul. Kemény pofonok csattannak, ám ez ebben a környezetben fel sem tűnik senkinek.

A srácok ügyesen végzik dolgukat, ami azt jelenti, hogy talán két perc leforgása alatt rongyossá pofozzák a két hajléktalant, akik nem ütnek vissza. Nem is üthetnek; „hasonszőrű”, tehát kopaszra borotvált fejű fiatalemberből van itt épp elég, kinek hiányzik hát a baj?

A közelben dohányzó két rendőr – fekete, morcos, mellékesen jól kiképzett és felszerelt – közben félrenéz. Nekik sem kell mindent látniuk...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?