Iskola a nyelvhatáron

Rimaszombat. Mintegy félezernyi érdeklődő egykori és mai diák, rimaszombati és környékbeli polgár vett részt október 11-én az Egyesült Protestáns Gimnázium 150 éves fennállásának alkalmából megrendezett egész napos emlékünnepségen.

A református templomban megtartott ökumenikus istentiszteletet a Volt egyszer egy iskola című kiállítás megnyitója követte. A református gimnáziumban a későbbiekben könyvtárként szolgáló teremben számos igen ritka és értékes dokumentumot, egykori taneszközöket, a diákélet önképzőköri tevékenységének dokumentumait, fényképeket, egykori tanárok műveit állították ki. A jeles évforduló jegyében a Tudománynak és erkölcsnek című jubileumi konferencián, a Tompa Mihály Református Gimnáziumban, számos igen kiváló szakmai előadás hangzott el, amelyek közül külön kiemelkedett Tőkéczki László előadása a református nevelés problémáiról a polgári társadalom korszakában 1867 és 1938 között. Az Egyesült Protestáns Gimnázium történetét négy előadás taglalta a megalakulástól az alig pár évvel ezelőtti újralapításig. Megható kísérőrendezvények is tarkították a jubileumi emléknapot, 60 éves érettségi találkozóra érkeztek szép számmal egykori gimnazista diákok Rimaszombatba. Ők és a mai diákok találkozója után Erdélyi Géza református püspök bemutatta az Iskola a határon című, a 150. évforduló alkalmából megjelent kötetet, amelyet B. Kovács István állított össze a gimnázium egykori neves diákjainak írásaiból. Az esti ünnepi koncert előtt Ujváry Zoltán professzor a gömöri megmaradásról, a hitbeli és erőbeli megpróbáltatások utáni jelenről és a biztató jövőről szólt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?