Indul a tavaszi hadjárat

Izsa. Az I. Felvidéki Huszárbandérium április 18. és 20. között szervezi meg az I. Csallóközi Tavasz Hadjáratot, amely Izsáról indul és Nagykeszi, Kulcsod, Csilizradvány, Csiliznyárad, Csicsó, valamint Kolozsnéma érintésével zajlik.

Izsa. Az I. Felvidéki Huszárbandérium április 18. és 20. között szervezi meg az I. Csallóközi Tavasz Hadjáratot, amely Izsáról indul és Nagykeszi, Kulcsod, Csilizradvány, Csiliznyárad, Csicsó, valamint Kolozsnéma érintésével zajlik. Tárnok István, a Huszárbandérium titkárának tájékoztatása szerint elsődleges céljuk, hogy népszerűsítsék a magyar katonai hagyományokat és tagokat toborozzanak. A hadjárat útvonalának megtervezésénél szerepet játszott az a tény, hogy Csiliznyáradon található Színi Sebő Alajos őrnagy, a tápióbicskei csata párbajhősének sírja. Amint azt Tárnok István elmondta, az ő személyéről mintázta meg Jókai Mór Baradlay Richárd alakját A kőszívű ember fiai című regényében. A szervezők megszólították a Csiliznyáradra vezető út mentén fekvő települések polgármestereit, és kezdeményezésük nagyon kedvező visszhangra talált.

A 9-10 huszárt és a markotányos asszonyokat szállító szekér pénteken hajnali ötkor indul Izsáról, és a Duna-töltésen haladva a déli órákban érkezik Nagykeszire. Este hat órakor már Kulcsodon találkozhatnak az érdeklődők a huszárokkal. Szombaton reggel Csilizradványon állnak meg, délután pedig Csiliznyáradon megkoszorúzzák Színi Sebő Alajos sírját. Még aznap késő délután Csicsó, majd este Kolozsnéma lesz a hadjárat következő állomása. Valamennyi megállóhelyen jelentés, bemutatkozás és toborzó szerepel a programban. A huszárok vasárnap, a Duna-parton haladva térnek vissza Izsára.

A szervezők remélik, sok érdeklődőt vonz a látványos bevonulásuk, és lesznek, akik kedvet kapnak az ilyen típusú hagyományőrzéshez. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?