In memoriam Lábik János – kiállítás Párkányban

Március 31-ig tekinthető meg Érsekújvárban, a Vunar Galé-riában Lábik János párkányi festőművész kiállítása. Az életművét bemutató kollekció összeállításánál a szerző még lelkesen asszisztált. A meg-nyitó napját már nem élte meg.Érsekújvár/PárkányLábik János március 25-én töltötte volna be 85.

Március 31-ig tekinthető meg Érsekújvárban, a Vunar Galé-riában Lábik János párkányi festőművész kiállítása. Az életművét bemutató kollekció összeállításánál a szerző még lelkesen asszisztált. A meg-nyitó napját már nem élte meg.

Érsekújvár/Párkány

Lábik János március 25-én töltötte volna be 85. életévét. Az utóbbi években sokat betegeskedett, mégis fiatalos hittel és reménnyel készült jubileumi kiállítására. Gazdag életművet hagyott hátra. Csendes, szemlélődő derűjét képei, könyvillusztrációi, a vele készített beszélgetések, a róla írt riportok és könyvek is őrzik. Az életét és munkásságát bemutató album 2013-ban – 80. születésnapja alkalmából – jelent meg. Két évvel később a nevével fémjelzett Párkányi Képzőművész-kört bemutató tanulmánykötet is elkészült. Pályatársa, Kocsis Ernő Lábikot olyan költőhöz hasonlította, aki szülőföldjéről szóló verseit képformába öntötte. „Ezek csendes vallomások, provokáló témák vagy technikák nélkül” – fogalmazott Kocsis.

Lábik szelíd természetét leginkább lágy tónusú tájképei tükrözik. Időnként azonban – ha a helyzet úgy kívánta – tudott nagyon határozott lenni. Ez a dinamizmus jelenik meg absztrakt képein. Kitartás és céltudatosság kellett ahhoz, hogy megálmodja, létrehozza és több éven keresztül vezesse a párkányi képző-művészkört, a pincegalériát, és megalapozza annak képgyűjteményét. Érsekújvári kiállításának megnyitóján párkányi és esztergomi barátai, tisztelői is részt vettek. Lábikot ugyanis a Duna mindkét partján nemcsak kiváló festőként, hanem fáradhatatlan művészetszerve-zőként is jegyzik. 1999-ben megkapta Párkány Pro Urbe díját, később Esztergomban a Szent István emlékérmet is.

„János nagyon örült volna annak, hogy érsekújvári kiállításának megnyitójára sokan eljöttek” – mondta Etelka asszony, Lábik János özvegye. Zmeták Zita, a kiállítás szervezője megjegyezte: boldog, hogy sikerült méltó helyet találni ennek a jubileumi tárlatnak. A Vunar Galéria 1986-ban minigalériaként kezdett működni. Az elmúlt években 24 nagy és 8 kamarakiállításnak adott otthont. Zmeták Ernő, Thai János, Tóth Elemér, Berta András, Dolán György, Csémy Éva, Janiga József alkotásaiból is nyílt már itt kiállítás. „Az idei évet a víz tiszteletének szenteljük. Lábik Jánosnak, a vizek festőjének is ez volt a szépség és inspiráció kimeríthetetlen forrása. Mottóul is ezt választottuk: Víz, víz, éltető tiszta víz! Bízunk abban, hogy a következő generációk is úgy gyönyörködhetnek a vizek és a természet szépségében, ahogy azt Lábik János megörökítette. Következő tervezett kiállításunk témája a Zúgó, Érsekújvár jellegzetes és közkedvelt pihenő- és természeti területe, amit a kis vízerőmű építésével jelentősen és végérvényesen megváltoztattak. A 19. és a 20. századból származó fotókkal és jeles festők – például Luzsicza Lajos, Szabó László, Oláh Rozália, Bresztyák Sándor – tájképeivel azt szeretnénk bemutatni, milyen volt az egykori Zúgó” – tájékoztatta lapunkat Gémesi Julianna, a Vunar ügyvezető igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?